Férfi kézi BL: Ebben fejlődött a Szeged a legtöbbet – Bodó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 10:56
null
Bodó Richárd négy góllal járult hozzá a PSG legyőzéséhez (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mol-Pick Szegedhez hasonlóan Bodó Richárd is szárnyal az idén, a kiváló átlövő a molcsapat.hu-nak adott interjújában beszélt a PSG elleni szenzációs sikerről, a tavalyi hullámvölgyből való kilábalásról, hogy miben lépett előre az együttes, és arról is, hogy mik a célok a gárdánál.



Mint ismert, a Tisza-parti együttes hatalmas csatában, 33–32-re legyőzte otthon a világsztárokkal teletűzdelt francia együttest, nagyban köszönhetően a kiválóan védő Mirko Alilovicnak.

„Mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, de most nem kérdés, hogy Mirko Alilovic volt a győzelem kulcsa – mondta a MOL-csapatnak Bodó Richárd, a szegediek válogatott átlövője, aki karrierje egyik legnagyobb tettének tartja a franciák legyőzését. – Az én pályafutásomban is akadt már néhány komoly győzelem, kétszer is sikerült például győznünk Veszprémben az elmúlt fél évben, de az biztos, hogy a PSG elleni sikert a legmagasabb polcra helyezem”

A Szeged annak is köszönhetően lépett óriásit előre, hogy idén már megnyeri azokat a mérkőzéseket, amelyeket korábban egy-egy rövidzárlat következtében elbukott.

„A győzelmek nemcsak pontokat, önbizalmat is adnak. Most folyamatosan jönnek a sikerek, ráadásul olyan meccseken is, ahol nem is játszunk jól, ez pedig azt mutatja, hogy pszichésen is rendben van a csapat. A zaporozsjei, vagy a zágrábi győzelem nem hozott jó játékot, de a győzelem a miénk lett, és az ilyenek meccsekből nagyon sokat tudunk épülni. Talán ebben fejlődtünk a legtöbbet, aminek két oka is van. Az egyik, hogy a csapat gerince megszokta és megtanulta Juan Carlos Pastor edző játékrendszerét, a másik pedig az, hogy olyan játékosok jöttek, akiktől nem volt idegen ez a szisztéma, így könnyen és gyorsan beilleszkedtek. Ja, és nem mellékesen klasszis kézilabdázókról beszélünk” – mondta mosolyogva Bodó kiemelve, hogy olyan rutinos játékosok érkeztek a kerethez a nyáron, akik számtalan éles meccset játszottak már, és ilyen társakkal könnyebb átvészelni egy-egy gyengébb periódust.

Az együttes előző idénybeli hullámvölgye során sokan már a csapaton kívül látták volna Juan Carlos Pastor vezetőedzőt, aki ezt követően a nagyszerű tavaszi teljesítménynek hála bajnoki címre vezette együttesét.

„Így megy ez a sportban: ha jönnek az eredmények, a szurkolók nyugodtak, és mindenki szeret minket. Ha viszont jön néhány gyengébb eredmény, gyorsan megváltozik a hangulat, még akkor is, ha közben ugyanúgy tesszük a dolgunkat, és megfeszülünk a pályán. A szurkolónak joga van a véleményéhez, és nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy ha számítunk rájuk, illetve az általuk garantált frenetikus hangulatra, akkor azt is el kell viselnünk, amikor kritizálnak minket egy-egy gyengébb meccs után. Ez kétirányú utca, hiszen az igazi szurkoló is úgy van vele, hogy nem csak akkor érzi magáénak a csapatot, amikor nyerünk” – vélekedik az átlövő, aki szerint a jól sikerült téli felkészülés volt a siker kulcsa.

Az együttes céljaival kapcsolatban Bodó elmondta, a szegediek étvágya csak még jobban megjött a remek őszi szereplés miatt.

„Továbbra is arra törekszünk, hogy a magyar mezőnyben aranyérmet szerezzünk akár a kupában, akár a bajnokságban, nemzetközi szinten pedig a final fourba szeretnénk eljutni. Tudjuk, hogy ez brutálisan nehéz feladat, de úgy érezzük, most megvan minden a csapatban, hogy elérjük a kitűzött célokat.”

Bodó ugyanakkor hangsúlyozza, az eddigi remek teljesítmény csupán egy alap, kulcsfontosságú, hogy tavasszal is folytatódjon a jó széria.

„A csapattársaimmal együtt arra törekszem, hogy átmentsük a mostani formánkat tavaszra, hiszen mit sem érnek a mostani, valóban kiemelkedő eredmények, ha tavasszal nem tudjuk hozni ezt a teljesítményt. Ősszel nem lehet nyerni semmit, maximum meg lehet ágyazni a tavaszi sikereknek. De az érmeket májusban osztják, és mi az első sorban szeretnénk állni.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 9. FORDULÓ
B-CSOPORT

MOL-PICK SZEGED
PARIS SG (francia) 33–32 (16–14)
Szeged, 3200 néző. V: Gubica, Milosevic (horvátok)
SZEGED: ALILOVIC – Sostaric, Maqueda 2, J. CANELLAS 4, BÁNHIDI 3, Zsitnyikov 2, SIGURMANNSSON 11 (8). Csere: Balogh Zs. 3, Bombac, Gaber 3, BLAZEVIC, Rodríguez 1, BODÓ 4. Edző: Carlos Pastor
PSG: Omeyer – Kounkoud, REMILI 8, MORROS, H. TOFT HANSEN 6, SAGOSEN 6, Gensheimer 4. Csere: Corrales (kapus), M. Hansen 4 (2), Abalo, Dourte 1, Keita 3, Stepancic. Edző: Raúl González
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–0. 6. p.: 4–1. 8. p.: 4–3. 14. p.: 8–8. 18. p.: 12–10. 22. p.: 13–10. 25. p.: 14–12. 44. p.: 25–20. 48. p.: 26–23. 50. p.: 28–24. 54. p.: 30–27. 57. p.: 31–29
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 8/8, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor: –
Hatalmas csatát vívott a két sportszerű együttes. A győzelem kulcsa, hogy végig vezetni tudtunk, és megállítottuk a PSG hét a hat elleni támadásait. Nálunk hiányzott Källman, a másik oldalon pedig Nikola Karabatic, valamint az öccse, Luka sem lépett pályára. A sérülések a hosszú szezon velejárói, meg kell találni a kiesők helyetteseit. Erre is fel kell készülni. Ezúttal a védekezésünk és a kapusunk teljesítménye volt kiemelkedő.
Raúl González: Nagyon jól harcolt a Szeged, megérdemelte a győzelmet. Ugyanakkor a saját csapatommal is elégedett vagyok, mert hatalmas harcban kapott ki, végig tapadt a hazaiakra. A PSG-t csak néhány hónapja próbálom átállítani az új, spanyolos stílusra, és úgy látom, jól haladunk. Kiváló partnerem valamennyi játékos, és az eredményeink mutatják, mennyire erősek vagyunk. Az idény első felénél tartunk, még sok pozitív változást várok a folytatásban.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG (francia) 9 8 1 282–241 +41 16
2. MOL-PICK SZEGED 9 7 1 1 275–258 +17 15
3. Nantes (francia) 9 3 2 4 269–257 +12 8
4. Flensburg (német) 9 4 5 247–241 +6 8
5. Zaporizzsja (ukrán) 9 3 1 5 273–275 –2 7
6. Skjern Handbold (dán) 9 2 2 5 251–270 –19 6
7. Celje PL (szlovén) 9 3 6 233–260 –27 6
8. PPD Zagreb (horvát) 9 2 2 5 225–253 –28 6
A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA
1. Szeged 11 11 399–282 +117 22
2. Csurgó 10 7 2 1 274–248 +26 16
3. Tatabánya 10 7 1 2 267–237 +30 15
4. Veszprém 9 7 2 305–212 +93 14
5. FTC 9 6 3 237–211 +26 12
6. Balatonfüred 10 6 4 262–254 +8 12
7. Gyöngyös 10 5 1 4 269–272 –3 11
8. Komló 10 5 1 4 265–288 –23 11
9. Dabas 11 2 2 7 273–293 –20 6
10. Budakalász 10 2 2 6 247–280 –33 6
11. Cegléd 10 3 7 252–291 –39 6
12. Eger 10 2 2 6 264–306 –42 6
13. Mezőkövesd 10 1 1 8 231–282 –51 3
14. Vecsés 10 10 214–303 –89 0




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik