Férfi kézi BL: „A világ legfurcsább döntője”; „Hősies üldözés”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 10:29
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjét az MVM Veszprém ellen hatalmas csatában, kilencgólos hátrányból felállva megnyerő Vive Tauron Kielce sikere előtt a nemzetközi sportsajtó is meghajolt: „hősies üldözés”, „a világ legfurcsább döntője”, „Kielce-csoda” – csak hogy néhány címet idézzünk a finálét követően.

„Nagyszerű diadalt aratott a Vive – a Veszprém szétlövéssel bukott el” – írja összefoglalójának címében a handball.pl, amely kiemeli, hogy a lengyel klubkézilabda legnagyobb sikerét aratta az együttes.

„A Kielce bekerült a történelemkönyvekbe! Együtt ünnepeljük a történelmi sikert” – áll a sport.pl visszapillantójában.

„A világ legfurcsább döntője! A Vive Tauron ledolgozta kilencgólos hátrányát, és hetesekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját” – írja az oldal az összefoglalójában.

„Hősies üldözés a Vivétől. A Kielce szétlövés után lett a Bajnokok Ligája legjobb csapata” – összegez címében a polsat.pl.

A TVP szintén megemlékezett arról, hogy a lengyel együttes hétméteresekkel döntötte el az összecsapást, a przegladsportowy.pl Talant Dujsebajev vezetőedzőt dicsérte: „hihetetlen csapatot rakott össze”.

„Történelem! A Kielce került Európa csúcsára” – ezzel a címmel a handball-planet.com számolt már be a döntőről, az ehfcl.com a lényegre szorítkozva pedig „A Kielce kilencgólos hátrányból fordítva, szétlövéssel nyerte meg első trófeáját” címet adta.

A francia L’Équipe „Kielce-csodáról” írt és szintén kiemeli a hihetetlen feltámadást, a Bild pedig az „Eb-hős Tobias Reichmann BL-sikeréről” emlékezett meg.

EMLÉKEZTETŐÜL
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR (Köln)
DÖNTŐ

KS VIVE TAURON KIELCE (lengyel)–MVM VESZPRÉM 35–35 (13–17, 29–29) – hetesekkel 4–3
Köln, Lanxesss Aréna, 20 000 néző. V: López, Ramírez (spanyolok)
KIELCE: Szmal – Cupic, Lijewski 6, Zorman 4, Aguinagalde 4, Jurecki 2, Jachlewski 2. Csere: Sego (kapus), Kus, Bielecki 6, Paczkowski, Reichmann 8, Strlek 3, Chrapkowski. Vezetőedző: Talant Dujsebajev
VESZPRÉM: Mikler – Marguc 1, Pálmarsson 5, Nagy L. 6, Schuch, Terzic, Ugalde 7. Csere: Alilovic (kapus), Ilics 5, Nilsson 6, Sulic, Iváncsik G. 1, Lékai 3, Sliskovic 1. Vezetőedző: Xavier Sabaté
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 2/1„Nagyszerű diadalt aratott a Vive – a Veszprém szétlövéssel bukott el” – írja összefoglalójának címében a handball.pl, amely kiemeli, hogy a lengyel klubkézilabda legnagyobb sikerét aratta az együttes.

„A Kielce bekerült a történelemkönyvekbe! Együtt ünnepeljük a történelmi sikert” – áll a sport.pl visszapillantójában.

„A világ legfurcsább döntője! A Vive Tauron ledolgozta kilencgólos hátrányát, és hetesekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját” – írja az oldal az összefoglalójában.

„Hősies üldözés a Vivétől. A Kielce szétlövés után lett a Bajnokok Ligája legjobb csapata” – összegez címében a polsat.pl.

A TVP szintén megemlékezett arról, hogy a lengyel együttes hétméteresekkel döntötte el az összecsapást, a przegladsportowy.pl Talant Dujsebajev vezetőedzőt dicsérte: „hihetetlen csapatot rakott össze”.

„Történelem! A Kielce került Európa csúcsára” – ezzel a címmel a handball-planet.com számolt már be a döntőről, az ehfcl.com a lényegre szorítkozva pedig „A Kielce kilencgólos hátrányból fordítva, szétlövéssel nyerte meg első trófeáját” címet adta.

A francia L’Équipe „Kielce-csodáról” írt és szintén kiemeli a hihetetlen feltámadást, a Bild pedig az „Eb-hős Tobias Reichmann BL-sikeréről” emlékezett meg.

EMLÉKEZTETŐÜL
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR (Köln)
DÖNTŐ

KS VIVE TAURON KIELCE (lengyel)–MVM VESZPRÉM 35–35 (13–17, 29–29) – hetesekkel 4–3
Köln, Lanxesss Aréna, 20 000 néző. V: López, Ramírez (spanyolok)
KIELCE: Szmal – Cupic, Lijewski 6, Zorman 4, Aguinagalde 4, Jurecki 2, Jachlewski 2. Csere: Sego (kapus), Kus, Bielecki 6, Paczkowski, Reichmann 8, Strlek 3, Chrapkowski. Vezetőedző: Talant Dujsebajev
VESZPRÉM: Mikler – Marguc 1, Pálmarsson 5, Nagy L. 6, Schuch, Terzic, Ugalde 7. Csere: Alilovic (kapus), Ilics 5, Nilsson 6, Sulic, Iváncsik G. 1, Lékai 3, Sliskovic 1. Vezetőedző: Xavier Sabaté
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 2/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik