Kézi BL: a Veszprém az első, a Szeged a negyedik kalapban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 13:26
null
A Veszprém és a Szeged biztosan elkerüli egymást
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elkészítette a pénteki Bajnokok Ligája-sorsolás kalapbeosztását, amely szerint az MKB-MVM Veszprém az első, a Pick Szeged a negyedik kalapba került.

A selejtezőcsoportok sorsolására június 26-án 14 órától kerül sor, a főtábláéra egy nappal később 18 órától. Azonos országbeliek nem kerülhetnek össze a főtáblán, tehát az első kalapos Veszprém és a negyedik kalapos Szeged elkerüli egymást.

A selejtezőkben a csapatok három, egyenként négycsapatos csoportban szerepelnek szeptember 6-án és 7-én (az 1. napi elődöntők győztesei találkoznak a döntőben). A csoportok győztesei jutnak a főtáblára. A sorsolásnál egy első és egy negyedik kalapost, valamint egy második és harmadik kalapost párosítanak össze a csoportok elődöntőiben.

A főtáblán négy, egyenként hatcsapatos csoportban zajlanak a küzdelmek, a csoportok első négy-négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe. Az egyenes kieséses szakaszban a nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt követően alakul ki a kölni final four mezőnye, amelyre 2015. május 30-án és 31-én kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2013–14
A CSOPORTSORSOLÁS KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap:
THW Kiel (német), FC Barcelona (spanyol), MKB-MVM Veszprém (magyar), KS Vive Targi Kielce (lengyel)
2. kalap: KIF Kolding (dán), HC Metalurg Szkopje (macedón), Celje (szlovén), Dunkerque (francia)
3. kalap: RK Zagreb (horvát), Csehovszkije Medvegyi (RUS), Kadetten Schaffhausen (svájci), Alingsas HK (svéd)
4. kalap: Rhein-Neckar Löwen (német), Naturhouse La Rioja (spanyol), Pick Szeged (magyar), Orlen Wisla Plock (lengyel)
5. kalap: SG Flensburg-Handewitt (német), Aalborg Handbold (dán), HC Vardar Szkopje (macedón), PSG (francia)
6. kalap: Montpellier (francia ), 1. selejtezőcsoport győztese, 2. selejtezőcsoport győztese, 3. selejtezőcsoport győztese

KALAPBEOSZTÁS A SELEJTEZŐCSOPORTOK SORSOLÁSÁHOZ
1. kalap:
HC Motor Zaporizzsje (ukrán), HC Meskov Breszt (fehérorosz), HCM Constanta (ROU)
2. kalap: RK Vojvodina (szerb), FC Porto (portugál), Haslum HK (norvég)
3. kalap: Tatran Presov (szlovák), Alpla HC Hard (osztrák), Besiktas JK (török)
4. kalap: Targos Bevo HC (holland), Initia Hasselt (belga), Junior Fasano (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik