Férfi kézi BL: A vereség is a játék része – David Davis

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 15:00
null
David Davis (jobbra) szerint előbb-utóbb jönnie kellett a vereségnek (Fotó: Szabó Miklós)
Elszenvedte idénybeli első vereségét a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, de edzője, David Davis nem csalódott, s nem hiszi, hogy aggódnia kellene.

 

A Telekom Veszprém elszenvedte első vereségét az idényben, hazai pályán 32–30-ra kapott ki az Aalborgtól a BL szerdai csoportmeccsén. A védelem az egy héttel ezelőtti, dániai találkozón sem zárt légmentesen, ezúttal pedig annyiban romlott a helyzet, hogy a második félidőre sem tudott felpörögni, ráadásul most támadásban sem sikerült kompenzálni a védelem hibáit.

„Az első félidő szinte ugyanúgy alakult, mint kint, nem tudtunk futni a dánokkal, akik remek kontrákat vezettek, s ezekből sok gólt kaptunk – mondta a Nemzeti Sportnak David Davis, a Telekom Veszprém edzője. – Ezúttal azonban a második félidőben nem tudtuk kijavítani a hibákat. Egyszerűen rossz napot fogtunk ki.”

A spanyol tréner szerint az akarással ezúttal sem volt gond, de nem tudták követni a dánok gyorsaságát, sok helyzetet elszórakoztak. A félidő után hiába változtattak, semmi sem működött úgy, ahogy szerette volna, a dánok mindenben jobbak voltak.

Az Építők eddig 19 meccset játszott az idényben, a mérlege tizenhét győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség. Davis szerint decemberre természetes, hogy a játékosok kicsit fáradtabbak, erre nem foghatják a szerdai eredményt.

„Ha csak fizikai szempontból nézzük, a srácoknak a karantén miatt több pihenőjük is volt a szokásosnál. Mentálisan már más a helyzet – magyarázta az edző. – A mérkőzéseken hatvan percen át koncentrálniuk kell, de a járvány miatt ők is jobban aggódnak, ez elvonja a figyelmet. Ilyen helyzetben még senki sem volt.”

A vereség miatt Davis nem csalódott, főként nem dühös, mert szerinte előbb-utóbb jönnie kellett. Bár nem ment a játék az Aalborg ellen, azért csak megnyerték a SEHA-liga négyes döntőjét, hibátlanul vezetik az NB I-et, és a B-csoport második helyén állnak a Bajnokok Ligájában.

„Nem lehetek elégedetlen, ebben az idényben nagyon jók a statisztikáink, és remekül működik minden, amit edzéseken gyakorolunk. Nem hiszem, hogy aggódnom kellene – tette hozzá Davis. – Otthon persze senki sem szeret veszíteni, de nem lehet hibátlanul lehozni egy teljes idényt. A vereség is a játék része, és nem mindegy, hogyan veszítesz.”

David Davis különösen elégedett volt a kapus Székely Mártonnal, aki ugyan beugrott néha a Bajnokok Ligájában, de a szerdai találkozó tekinthető az igazi bemutatkozásának: 37 százalékkal védett, 19 lövésből hetet hárított.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
TELEKOM VESZPRÉM–AALBORG HANDBOLD (DÁN) 30–32 (16–19)

Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. V: Boricsics, Markovics (szerbek)
VESZPRÉM: Cupara – Gasper Marguc 2, Tönnesen 1, Moraes 1, BOROZAN 6, Markussen, Nenadics 6 (1). Csere: SZÉKELY M. (kapus), LAUGE 5 (2), Mahé 1, J. Omar 3, A. NILSSON 5, Ligetvári, B. Blagotinsek. Edző: David Davis
AALBORG:
Gade – Marcher, Sandell3,Claar1,ANTONSEN4,Christensen3,JUUL-LASSEN9 (6). Csere:MÖLLGARD6,M. Christiansen1,M. JENSEN3,A. Jensen1,B. Jakobsen, Samuelsson1. Edző:Stefan Madsen
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–3. 9. p.: 5–7. 13. p.: 6–11. 15. p.: 7–13. 17. p.: 7–14. 22. p.: 11–15. 24. p.: 13–16. 35. p.: 18–21. 43. p.: 21–22. 45. p.: 21–25. 50. p.: 24–29. 57. p.: 30–31
Kiállítások:
12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/6

A B-CSOPORT ÁLLÁSA A FÉRFI KÉZILABDA BL-BEN
1. Barcelona (spanyol) 7 7 255–191 +64 14
2. TELEKOM VESZPRÉM 7 5 1 1 235–197 +38 11
3. Aalborg Handbold (dán) 8 5 3 243–244 –1 10
4. THW Kiel (német) 7 3 1 3 206–195 +11 7
5. HBC Nantes (francia) 5 2 3 141–147 –6 4
6. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 5 2 3 144–159 –15 4
7. Celje PL (szlovén) 7 1 6 191–232 –41 2
8. PPD Zagreb (horvát)66144–194–500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik