Férfi kézi BL: 28 válogatottal, alaposan megbonyolítva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 12:36
null
Dzsamali és a Veszprém 2015-től bővebb mezőnyben küzdhet a BL-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) igazgatótanácsának pénteki bécsi ülésén a férfi Bajnokok Ligája és a férfi Európa-bajnokság lebonyolítása volt napirenden. Mindkettő megváltozik, illetve megváltozhat a közel-, illetve a távolabbi jövőben.

 

Az EHF feltett szándéka, hogy kibővítse a férfi Európa-bajnokságok mezőnyét. A pénteken beterjesztett tervezet szerint a jelenlegi 16 helyett 24 csapat mérné össze az erejét a kontinenstornákon. Ha a kongresszus ezt elfogadja, akkor leghamarabb a 2020-as tornán alkalmazhatják. Ennek megrendezésére Ausztria, Norvégia és Svédország pályázik, és a jelenlegi elképzelés szerint a három ország közösen rendezné meg a 2020-as Eb-t. A csoportmeccsekre mindhárom országban, a középdöntős összecsapásokra Ausztriában és Svédországban, az éremcsatákra pedig Svédországban kerülne sor.

A sportág szélesebb körben történő elterjedése és fejlődése érdekében bővítik a Bajnokok Ligája mezőnyét is. A klubcsapatok elitsorozatában a jelenlegi 24 helyett 28 alakulat versenghet majd a 2015–2016-os idénytől, a mostaninál jóval bonyolultabb rendszerben.

A négy csoport közül az A és B jelűben nyolc-nyolc csapat küzd majd egymással körmérkőzéssel, oda-visszavágós rendszerben. A két csoportelső automatikusan kvalifikálja magát a negyeddöntőbe, az utolsó két-két helyezett búcsúzik, míg a maradék tíz együttes az első kieséses szakaszban folytatja.
A C- és D-csoportban hat-hat együttes kap helyet, szintén körmérkőzést vívnak egymással oda-visszavágós rendszerben. A csoportok első két helyén végző négy csapat mini elődöntőt vív egymással, és a két továbbjutó az első kieséses szakaszba jut. A C- és D-csoport többi tagja számára befejeződik a küzdelem.

Az első egyenes kieséses szakaszban a 12 gárdát hat párba sorsolják, az oda-visszavágós párharcok hat győztese a negyeddöntőbe jut, ahol ugye már várja őket az A- és a B-csoport győztese. A negyeddöntőből – úgy, mint most is – a négyes döntőbe jutnak a csapatok, ahol változatlan formában döntenek a végső helyezésekről.

Az EHF illetékesei legközelebb június 20–21-én ülnek össze, amikor elkészítik az idei magyar, horvát közös rendezésű Eb sorsolását.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik