Férfi kézi: Bartók Donát izomsérüléssel bajlódik

Vágólapra másolva!
2020.10.02. 17:05
Izomsérüléssel bajlódik Bartók Donát, a spanyol élvonalbeli Bidasoa Irún magyar válogatott kézilabdázója.


A jobbátlövő az M4 Sport pénteki, Sporthíradó című műsorában elmondta, együttese eddigi három bajnoki mérkőzése közül csak az elsőn léphetett pályára, és a vasárnapi találkozón is kérdéses a szereplése, mert „még nem tökéletes a helyzet”.
A jobbátlövő az M4 Sport pénteki, Sporthíradó című műsorában elmondta, együttese eddigi három bajnoki mérkőzése közül csak az elsőn léphetett pályára, és a vasárnapi találkozón is kérdéses a szereplése, mert „még nem tökéletes a helyzet”.

Hozzátette, az első fordulóban jól ment neki a játék, védekezésben és támadásban is beilleszkedett a gárdába. Az összképet pozitívnak nevezte, edzőjével pedig jó a viszonya, a szakembert nagyon segítőkésznek tartja.

„Jó erős kézilabdát mutatunk, és taktikai szempontból az új játékosok, Julen Aguinagalde, José Manuel Sierra és Dan Racotea is beépültek a csapatba” – nyilatkozta Bartók, aki januárban igazolt a Bidasoa Irúnhoz.

Felidézte, hogy az idénykezdet előtt a csoportkörbe jutás volt a céljuk az Európa-ligában, de nem jártak sikerrel, mert a második fordulóban a horvát RK Nexe ellen búcsúzni kényszerültek.

„A Nexe olyan játékstílust képvisel, amihez a spanyol talán nem annyira passzol. A második mérkőzésen nagyon sok elhibázott lövésünk volt, ez vezetett ahhoz, hogy a kétgólos előnyünket nem tudtuk megtartani” – vélekedett.

A jobbátlövő hozzáfűzte, csalódottak a kiesés miatt, ám próbálnak túllépni rajta, mert hosszú lesz a bajnokság, amelynek mezőnye két klubbal bővült, és nekik már erre kell összpontosítaniuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik