Férfi kézi: BL-győztes szlovén kapussal erősít az Eger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.09. 17:29
A negyedik NB I-es szezonjára készülő Eger Eszterházy SzSE csapatához igazolt Gregor Lorger, aki 2004-ben a Celje együttesével Bajnokok Ligáját nyert.

„Gregor Lorger személyében sikerült megtalálni azt a kapust, aki segítségünkre lehet céljaink elérésében – olvasható Tóth Edmond, az Eger Eszterházy SzSE vezetőedzőjének nyilatkozata a klub honlapján. – Az évnek ebben az időszakában már rendkívül nehéz kiemelkedő képességű hálóőrt találni, ebben a helyzetben a 36 éves szlovén kapuvédő jó megoldás lehet nekünk. Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során előkelő helyen jegyzett spanyol és német csapatokban is megállta a helyét.”

Lorger hét alkalommal ölthette magára a szlovén válogatott mezét. Hazájában a Celje Pivovarna Lasko együttesében nevelkedett, amelynek színeiben 2001 és 2006 között háromszor nyert szlovén kupát, öt alkalommal bajnoki címet, 2004-ben pedig a német Flensburg-Handewitt legyőzésével a klub történetének első, s eddigi egyetlen Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelhette.

A spanyol Valladolid játékosaként 2007-ben a négy között búcsúztak a legrangosabb európai kupasorozatban, majd két évvel később KEK-et nyert a kasztíliaiakkal. A szlovén kapus a 2013/14-es idényben győri színekben már szerepelt a magyar élvonalban, Egerbe a német másodosztályban szereplő ASV Hamm-Westfalen együttesétől érkezik.

„Az új kapus érkezésével véglegesnek tekinthető a keretünk – fogalmazott Tóth Edmond. – Lorger poszttársként Repóth Dániellel oszthatja meg a feladatokat, miután tavaly a felnőttcsapatnál is számításba vett 19 éves Nagy Donimiket a több játéklehetőség reményében az NB I/B-s Ózdi KC csapatához engedtük. Szlovén játékosunk már edzésre jelentkezett, a pénteken 17 órakor kezdődő ceglédi edzőmeccsen pedig már a pályán is megmutathatja tudását.”

Az Eger 2018/19-es kerete:

Kapusok: Gregor Lorger (szlovén, ASV Hamm-Westfalen, német), Repóth Dániel
Jobbszélsők: Lezák Áron, Vaskó Péter
Jobbátlövő: Rédei István (JS Cherbourg Manche HB, francia)
Irányítók: Takács Bence, Tóth Rajmond
Beállók: Hegedűs Márk (Mol-Pick Szeged), Füzi Dániel, Szepesi Noel
Balátlövők: Rolandas Bernatonis (litván, Fraikin BM. Granollers, spanyol), Dobó Zsolt
Balszélsők: Szepesi István, Molnár Balázs (Telekom Veszprém U20)
Védekezők: Bajorhegyi Ádám, Kiss Gergő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik