MTI 2015.07.06 20:31 Frissítve: 2015.07.06 20:59

Férfi kézi: az egyik főszponzor kiszáll a veszprémi felnőttektől

A veszprémi férfi kézilabdacsapat eddigi névadó szponzora, az MKB Bank a jövőben kizárólag a klub utánpótlását támogatja.

A BL-döntős Veszprémnek csak az utánpótlását támogatja a jövőben az MKB (Fotó: Hegedüs Gábor)

 

„Az MKB Bank korábban is ragaszkodott ahhoz, hogy a tőle érkező támogatás meghatározott részét az utánpótlásra fordítsa az egyesület. A most lejárt támogatói szerződést erre ráerősítve, a jövőben kizárólag az utánpótlásra koncentrálva kívánja megújítani a bank. Ezzel párhuzamosan névadó főszponzorból a bakonyi alakulat egyszerű támogatójává válik azzal a meggyőződéssel, hogy a Veszprém világos jövőképpel és garantált jövővel rendelkező, maximálisan piacképes csapat” – olvasható a pénzintézet hétfői közleményében, amelyben az is szerepel, hogy tíz év alatt több mint kétmilliárd forinttal támogatta a klubot.

Az MKB Bank indoklása szerint a változás a hitelintézet szponzorációs gyakorlatának egészével is összefüggésben van, hiszen azt az eddigieknél visszafogottabban és hangsúlyosabb utánpótlásfókusszal kívánja folytatni. Példaként említi, hogy a Magyar Úszószövetséggel a 2017-es vizes-világbajnokság támogatására megkötött együttműködésnek szerves és meghatározó része a 2019-es junior világbajnokság szponzorációja.

Az MKB Bank 2005 óta volt névadó szponzora a Veszprémnek, amely azóta 23 trófeát nyert, az elmúlt szezonban pedig története során először bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

2019.06.21 19:02:29

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NAGY LÁSZLÓ-SOROZAT, 2. RÉSZ. 19 évesen került a világ legjobb klubjához, és a válogatottban is gyorsan vezérré vált.

2019.06.23 20:26:40

Kézilabda nemzetisport.hu

Az esküvőjére készülő balátlövő az Elek Gyula Arénában készített fotósorozatot párjával.

2019.06.17 18:55:10

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Kétkezi falusi munka, edzői terror, közel tíz évnyi lemaradás ellenére a világ legjobb beállója lett.

2019.06.16 17:07:31

Kézilabda nemzetisport.hu

Az Eb-részvételt és a csoportelsőséget korábban bebiztosító csapatunk veretlenül zárta a selejtezőt.

2019.06.14 18:56:23

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NAGY LÁSZLÓ-SOROZAT, 1. RÉSZ • Adva volt az édesapja példája, a magassága, mégis a kézilabdát választotta.