Férfi kézi: a veszprémiek revánsot vennének a Barcán

Vágólapra másolva!
2015.09.05. 16:05
A Bajnokok Ligája-döntős Veszprém KC férfi kézilabdacsapata hétfőn megkezdi szereplését a klubcsapatok nem hivatalos világbajnokságának tekinthető Super Globe-on. A magyar bajnok a negyeddöntőben a brazil Esporte Clube Taubatéval találkozik. A Katarba utazás előtt Carlos Ortega vezetőedző, valamint Gulyás Péter, Iváncsik Gergő és Lékai Máté nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának. A játékosokban ég a vágy, hogy visszavágjanak a Barcelonának a BL-döntőben elszenvedett vereségért.

„Nagyszerű torna lesz, és remek kihívás az európai csapatoknak is. A ránk váró brazil csapatról nem sikerült túl sok információt szereznünk, de az egyértelmű, hogy teljesen más kézilabdát játszanak, mint amihez hozzászoktunk. Nagyon gyorsak és más a védekezésük, biztos vagyok benne, hogy kellemetlen ellenfelek lesznek. Remélem, ettől függetlenül sikerül továbbjutnunk a következő körbe. A Veszprém számára természetesen minden esetben a trófea megszerzése a cél, éppen ezért mindenképpen el akarunk jutni a döntőig. De ahogy mondtam, nincs túl sok információnk a csapatokról, ami problémát jelenthet” – mondta az mkb-mvmveszprem.hu-nak Carlos Ortega.mkb-mvmveszprem.hu-nak Carlos Ortega.

„Reményeim szerint a Barcelonával vívjuk a döntőt, ami a BL-döntőnek lenne a visszavágója. Mindkét csapatban voltak távozó és érkező játékosok, úgyhogy nagy meccsre számítok, egy jó tornára, és remélem, hogy minél előrébb végzünk” – reménykedett Gulyás Péter.

„Az arab csapatokról szinte semmit nem tudunk, de nyilván készülni kell rájuk is valahogyan, akárcsak a biztosan ránk váró brazil gárdára, amely elég kellemetlen játékot játszik: gyors, kemény, néha durvák. Szeretnénk eljutni a torna döntőjéig, amelyben nagy valószínűséggel a Barcelonával kell majd szembenéznünk. Itt lesz tehát az alkalom, hogy revánsot vegyünk a BL-döntőért” – mondta Iváncsik Gergő.

„Izgatottan várom a tornát, sosem voltam még Katarban. Remélem, jól helytállunk, és bejutunk a döntőbe, amelyben nagy valószínűséggel a Barcelonával játszanánk. Bízom benne, hogy játékban is előrébb lép a csapat, még jobban összeszokunk, még jobban formába lendülünk, mivel utána kezdődik a Bajnokok Ligája” – bizakodott Lékai Máté.

A SUPER GLOBE PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
2015. szeptember 7., hétfő
13.00:
MVM Veszprém–Esporte Clube Taubaté (brazil)
15.00: Füchse Berlin (német)–Club Africain (tunéziai)
17.00: Barcelona (spanyol)–al-Ahli (egyiptomi)
19.00: nyitó ceremónia
20.00: al-Szadd (katari)–Sydney University (ausztrál)

2015. szeptember 8., kedd
14.00:
a 3. és a 4. negyeddöntő vesztesének mérkőzése
16.00: az 1. és a 2. negyeddöntő vesztesének mérkőzése
18.00: a 3. és a 4. negyeddöntő győztesének mérkőzése
20.00: az 1. és a 2. negyeddöntő győztesének mérkőzése

2015. szeptember 10., csütörtök
14.00:
mérkőzés a 7. helyért
16.00: mérkőzés az 5. helyért
18.00: bronzmérkőzés
20.00: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik