Férfi kézi: a Veszprém nevezett a SEHA-ligába, a Szeged nem - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.13. 12:01
null
Ha sikerül megegyezni, a SEHA-ligában is összecsaphat <br />a Veszprém és a Zagreb (Fotó: Hegedüs Gábor)
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata benevezett a SEHA-ligába, a Pick Szeged ellenben nem – adta hírül a két klub hivatalos honlapja.

A veszprémiek vezetősége pénteken döntött arról, hogy részt kíván venni a SEHA-liga 2014–2015-ös küzdelmeiben. A klub a döntésről tájékoztatta a Magyar Kézilabda-szövetséget és a SEHA-liga illetékeseit is.

A Pick Szeged ugyanakkor úgy döntött, nem vesz részt a sorozatban:

„Jártunk Belgrádban, majd két hete Zágrábban volt az egyeztetés a Zrt. és a SEHA-liga vezetői között. Ekkor (miután már bejelentettük az indulási szándékunkat) szembesítettek azzal a szervezők, hogy több százezer euró nevezési díjat kell az új csapatoknak befizetniük. Minket is meglepett, hogy ilyen magas nevezési összeget kérnek, erre korábban nem volt példa, és a megküldött szerződéstervezetük sem tartalmazta. Itt még nem ért véget a szervezők kérése, mert a tévés jogdíjakra is igényt tartottak. Az egyik kikötés volt az előzetes egyeztetéskor, hogy a hazai meccseink ötven százalékát közvetítse valamilyen országos tévéadó. Ebben mi léptünk, és előrehaladott tárgyalásban voltunk a tévécsatornákkal. Az, hogy még ettől az összegtől is elessünk, már nem fér bele a költségvetésünkbe, ez jelentős anyagi kihívásokat eredményezett volna, amit nem kívántunk tovább hárítani a szurkolókra! Amennyiben elfogadjuk a SEHA-liga feltételeit, akkor az csaknem kétszeres bérlet- és jegyárakat eredményezett volna, ami a részünkről felvállalhatatlan. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy ilyen feltételek mellett nem kívánunk indulni. Mi tettünk egy ajánlatot, hogy mennyit vagyunk hajlandók fizetni (ez sokszorosa volt a korábbi nevezési díjaknak), ezt viszont a SEHA szervezői nem fogadták el. Így marad a magyar bajnokság, és reményeink szerint a Bajnokok Ligája-szereplés. Minden esély megvan arra, hogy az európai topsorozatban induljunk, döntés ebben az ügyben június huszadikán lesz” – nyilatkozta dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke.

Mezei Richárd távozása után az a döntés született, hogy Juan Carlos Pastor felel a teljes szakmai munkáért Szegeden, és még többet foglalkozik a fiatal tehetségekkel. A serdülők, az ifik és az NB I/B-ben szereplő felnőttek a következő szezontól hasonló játékrendszerben játszanak majd, mint a felnőttek. A Pick honlapján szereplő beszámoló azt is tartalmazza, hogy a tehetséges beállós, Hegedüs Márk a több játéklehetőség reményében kölcsönbe Ceglédre kerül, de bármikor visszarendelhető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik