Férfi kézi: a négyes döntő a két BL-csapatunk célja!

NAGY PÉTER, PAPP BÁLINT, VINCZE SZABOLCSNAGY PÉTER, PAPP BÁLINT, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 07:55
null
Két magyar és európai topcsapat, egy cél – a szegedi Bánhidi Bence (jobbra), illetve a veszprémi Lékai Máté szándéka változatlan, klubjaikkal megszerezni a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófeát (Fotók: Dömötör Csaba, Szabó Miklós)
Bár az idény elején a legtöbben úgy értékelték, a magyar férfi kézilabdacsapatok gyengültek a Bajnokok Ligájában, az első négy forduló bebizonyította, annyira azért nem kell aggódnunk, nem estünk ki az abszolút elitből, és ahogy eddig, most is reális esélye van mind a Szegednek, mind a Veszprémnek eljutni a kölni négyes döntőig.

 

Ugyan mindkét magyar csapat a harmadik helyen áll a csoportjában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a nyári változásokhoz képest mégis kiegyensúlyozottan kezdte az európai idényt az első négy fordulóban.

A Pick Szeged egy mérkőzés kivételével hozta a kötelezőt, a Telekom Veszprém pedig bizonyította, bármikor képes bravúrra, és ahogy korábban, most is le tudja győzni a legnagyobb nevű ellenfeleket is. Együtteseink tehát semmit sem veszítettek nemzetközi presztízsükből, és a korábbiakhoz hasonlóan a végelszámolásnál is ott lehetnek.

PICK SZEGED

Laluska Balázs
Laluska Balázs

Szegeden évek óta nagy kérdés, mikor jut már be a gárda a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, aminek többször is a küszöbén állt, de az ajtón eddig még nem sikerült belépnie. A világklasszis beálló, Bánhidi Bence megtartásával mindenesetre garantálható, hogy a közeljövőben is esélyesként vág neki a sorozatnak. A portugál irányító, Miguel Martins, a norvég, exveszprémi jobbátlövő, Kent Robin Tönnesen és honfitársa, a balszélső Alexander Blonz, valamint az osztrák balszélső, Sebastian Frimmel és a spanyol jobb­átlövő, Imanol Garciandía érkezésével új lendületet kaphat Juan Carlos Pastor alakulata, amin még dobhat egyet, amikor jövő nyáron a balátlövő Szita Zoltán is csatlakozik a kerethez.

„Az idényrajt előtt azt mondtam, néhány mérkőzésnek biztosan el kell telnie, hogy a jelenlegi keret erősségéről tudjak beszélni, és ezt továbbra is tartom. Több időre van szükségem, és még csak október van – mondta lapunknak a Szegeden az állandóságot képviselő spanyol edző, Pastor, aki 2013 óta irányítja a csongrádiakat. – Az újak beilleszkedésével nincs gond, a szerepüket, feladatukat azonban még meg kell tanulniuk a csapaton belül, továbbá el kell sajátítaniuk, aztán tökéletesíteniük a játékrendszerünket. A nemzetközi szünet mindig megtöri a ritmusunkat, többek között ezt történt az Elverum ellen is, de nem tudunk mit tenni, a versenynaptárt nem mi alakítjuk, persze sokkal jobban örülnék, ha folyamatosan tudnánk játszani.”

A Tisza-partiak a Montpellier-ben játszott döntetlent követően legyőzték a horvát PPD Zagrebet, majd idegben a fehérorosz Meskov Bresztet, legutóbb azonban hazai pályán vereséget szenvedtek a Máthé Dominikkal felálló norvég Elverumtól. Ennek ellenére továbbra sem állnak rosszul a riválisokkal szemben, de Juan Carlos Pastor szerint csak jövő tavasszal dől el, hogy a nyári igazolások hoztak-e minőségi javulást, miközben továbbra sem számíthat olyan játékosokra, mint a jobbátlövő Luka Stepancic, a beálló Matej Gaber vagy a nemrégiben megsérülő kezdőirányító, Dean Bombac, aki a hírek szerint kéztörést szenvedett.

„A jövőbeli célunk az, hogy ne kelljen cserélnünk. Tudunk már úgy védekezni, hogy két játékost hozunk le a pályáról, de az lenne az ideális, ha nem kellene változtatni – tette hozzá a spanyol válogatottal világbajnokságot nyerő 53 éves tréner. – Ha jól védekezünk, amihez jön egy jó kapusteljesítmény is, nagyon gyorsan tudunk támadni és gólt szerezni, ami nagy erőssége a csapatnak. A mentális felkészültség dönt el mindent, ehhez kell megfelelő erőnlétet társítani. Ha mindenki pozitívan gondolkodik, akkor edzeni és meccset játszani is könnyű.”

Pastornak igazából minden poszton megvannak a megfelelő emberei, de az eredményességet meghatározhatja, hogy a hosszabb időre kieső Bombacot mennyire képes pótolni a mély vízbe lökött fiatal Martins, illetve hogy az ingadozó teljesítményt nyújtó átlövők mennyire lesznek hatékonyak a folytatásban. De mindent összevetve a Szegednek semmivel sincs kisebb esélye eljutni a kölni fináléig, mint eddig, a kérdés továbbra is az, meddig toporog még a küszöbön...

Szeged sportcsarnok
Szeged sportcsarnok

 

NS-grafika: Kristó Péter
NS-grafika: Kristó Péter

TELEKOM VESZPRÉM

A Telekom Veszprémnél két dolog derült ki már az évad elején: egyrészt, hogy Momir Ilics edzői kinevezése olyan friss fuvallatot hozott Veszprémbe, amire már régen szüksége volt a magát az évek alatt győzelmi kényszerbe hajszoló klubnak, és hogy a keret nem gyengült, hiszen Rasmus Lauge visszatérése és Sipos Adrián érkezése kiegyenlítette a mérleget Rogério Moraes, Vuko Borozan, Nikolaj Markussen, Danyiil Siskarjov és Tönnesen távozása után. A klub eggyel kisebb sebességbe kapcsolt, de nem vette le a lábát a gázpedálról, a PSG és a Barca elleni bravúros győzelem pedig megadta a lendületet a csapategységet középpontba helyező Momir Ilicsnek és a játékosoknak.

„Tudom, hogy a srácok mire képesek, folyamatosan sulykolom nekik a csapategység fontosságát, s úgy érzem, jó úton vagyunk, amit a védekezésünkön már látni is – válaszolta a megkeresésünkre Ilics.  – És ahogy lépünk előre, egyre több téren látunk fejlődési lehetőséget, ráadásul a csapategység megteremtése után itt az ideje az egyéni képességek kidomborításának is. Laugéra mindig is vezérként gondoltam, de tíz hónapra kiesett az előző idényben, Ligetvári Patrik és Blaz Blagotinsek pedig az elmúlt években kevés lehetőséget kapott támadásban, ezen szeretnék változtatni. Ehhez viszont idő kell, ne két meccs után várjuk tőlük, hogy megmutassák, mit tudnak.”

A kerettel kapcsolatban a tréner elmondta, hogy Sipos meglepően gyorsan alkalmazkodott a játékstílushoz, a fiatalok, Lukács Péter és Ilic Zoran pedig megállták a helyüket a FC Porto ellen a Bajnokok Ligájában is, és reméli, a későbbiekben lesz még lehetősége beküldeni őket az elitsorozatban. A támadások is egyre gördülékenyebbek, a csapat sikereiben óriási része van annak, hogy Laugén kívül a kapus Rodrigo Corrales és az irányító Petar Nenadics is bomba formában játszik.

„Jobban szeretek az erősségeinkre koncentrálni, mint a gyengéinkre, szerintem az a legfontosabb, hogy a játékosaimon látszik, élvezik a játékot, és jól érzik magukat ebben a rendszerben – tette hozzá Ilics. – A széleken talán úgy tűnhet, kevesebben vagyunk Dejan Manaszkov súlyos sérülése miatt, de én nem problémaként fogom fel a helyzetet. A jelenlegi két szélső, Manuel Strlek és Gasper Marguc imád játszani, és ha rajtam múlik, sokat is fognak! Nincs B-tervem, de nem is kell, ráadásul ha kell, ott van Kentin Mahé is, akit bármikor be lehet tenni a bal szélre.”

A Telekom Veszprém kerete végeredményben semmit sem gyengült, ráadásul nagyszerű húzásnak bizonyult, hogy a klub vezetősége ezúttal kijelentette, nem elvárás a BL négyes döntőjébe jutás. Ez mintha erőt adott volna a csapatnak, és ne feledjük, ez a taktika a válogatottnál egyszer már bejött...

Szörnyi Attila
Szörnyi Attila
Veszprémi sportcsarnok
Veszprémi sportcsarnok
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Aalborg Handbold (dán) 4 3 1 132–115 +17 6
2. THW Kiel (német) 4 3 1 140–131 +9 6
3. PICK SZEGED 4 2 1 1 117–109 +8 5
4. Montpellier HB (francia) 4 2 1 1 125–120 +5 5
5. Vardar Szkopje (északmacedón) 4 2 1 1 117–113 +4 5
6. Elverum Handball (norvég) 4 1 2 1 124–125 –1 4
7. PPD Zagreb (horvát) 4 1 3 100–127 –27 1
8. Meskov Breszt (fehérorosz) 4 4 115–130 –15 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 4 3 1 125–107 +18 6
2. Kielce (lengyel) 4 3 1 124–111 +13 6
3. TELEKOM VESZPRÉM 4 3 1 122–114 +8 6
4. Paris SG (francia) 4 2 1 1 139–123 +16 5
5. FC Porto (portugál) 4 2 2 105–113 –8 4
6. Dinamo Bucuresti (román) 4 1 3 120–133 –13 2
7. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 4 1 3 112–129 –17 2
8. Flensburg (német) 4 1 3 100–117 –17 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik