Férfi kézi: A játékosállományt nem én választottam meg – Sabaté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.14. 11:12
null
Sabate: Remekül éreztem magam, a játékosok is mellettem álltak (Fotó: Szabó Miklós)
A férfi kézilabda-válogatottnál utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készül, a Telekom Veszprémtől pedig a szezon befejezésével távozott Xavier Sabaté. A spanyol szakemberrel készített interjúból kiderült, elégedett a szerepvállalásaival, mert a kitűzött célokat a klubnál és a válogatottnál is elérte. Még akkor is, ha Veszprémben nem választhatta meg a  játékosállományát. A ferencvárosi pletykát azonban cáfolta.

 

„Már a szezon előtt mondtam az elnökségnek, hogy több meccset el fogunk veszíteni, mert rengeteget kell játszanunk, a regenerálódásra, a pihenésre sem lesz időnk, valamint a sérülésekkel is számolnunk kell. Igyekeztem úgy összeállítani a programot, hogy még a karácsony előtt annyi meccset játsszunk, amennyit csak tudunk” – idézte a szakembert a Hetmeteres.com szakportál.

Sabeté elmondta, tisztában volt azzal, hogy a szezon második felében, amikor a trófeákért kell küzdeni, a csapat játéka is jobb lesz, és az eredmények is jönni fognak. „A BL négyes döntője egy nehéz szezon végén, ám számunkra a legjobb pillanatban jött, és valóban: remekül játszottunk” – mondta, hozzátéve, amikor közölte a vezetőséggel, hogy vereségeket is elszenvednek majd a túlterheltség miatt, eldőlt, hogy nem lesz maradása.

2016 márciusában elvállalta a válogatott irányítását is, mert úgy érezte, a Szerbia elleni, két vb-selejtezőre való felkéréskor segítenie kell. „Remekül éreztem magam, a játékosok is mellettem álltak és az eredmények is jók voltak, ráadásul a pozíció nem befolyásolta a klubnál végzett munkámat. A vezetőség pedig új szerződést ajánlott. Egyébként minden olyan gyorsan történt… Szerettem volna egy nemzeti válogatottat is vezetni egy klub irányítása mellett, de azt nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan fog megtörténni, pláne nem a Veszprém kispadja mellett. A sport azonban ilyen.”

A Kielce ellen kilencgólos vezetésről elveszített tavalyi BL-döntőért vállalja a felelősséget, bár állítja, a csapatnak nem fizikai, hanem mentális gondjai voltak.

Az új szezon előtt jelezte a vezetőknek, a magyar bajnokság, SEHA-liga, Bajnokok Ligája hármas nagyon megterhelő lesz. „Ebben a rendkívül nehéz időszakban megpróbáltam a céljainkat elérni, ez azonban nagyon nehéz volt, ugyanis a játékosállományt nem én választottam meg, nem igazolhattam le azokat, akiket akartam. Egy-két kivételtől eltekintve nem volt beleszólásom az igazolásokba, az a sportigazgató (Eklemovics Nikola – a szerk.) reszortja volt. Ő gyakorlatilag tényként közölte velem az érkezők névsorát. Ekkor, azt gondolom, hogy nem tiszteltek úgy, mint egy profit és nem tisztelték a szerződésemet sem. A kontraktusom szerint én vagyok a döntéshozó, nekem kellene megmondanom, hogy milyen játékosokat igazolunk le, természetesen a költségvetéshez igazodva. Egyébként sem tudja nálam senki sem jobban azt, hogy a csapatnak kire, kikre van szüksége, hiszen én vagyok a vezetőedző.”

Nagyon nehezen élte meg, hogy sokszor egyáltalán nem kommunikáltak vele a változásokkal kapcsolatban. „A sportigazgató nem csak a megkérdezésem nélkül igazolt játékosokat, de még akkor sem beszélt velem, amikor egy-egy játékosom elhagyta a klubot. Volt, hogy a Facebookról tudtam meg azt, hogy egy játékosom eligazolt. A közösségi oldalon lettem arra figyelmes például, hogy Aflitulinnal és Füzivel nem számolhatok a későbbiekben.”

A sokat mellőzött játékosaival kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon boldog, hogy Ancsinnal dolgozhatott. „Ő jó játékos és remek ember, akit nagyon szeretek. Talán hibáztam, hogy nem adtam neki több lehetőséget, nem tudtam, hogyan hozhatnék ki többet belőle. Ő olyan ember, aki mindig 100%-ot nyújt, az edzéseken is. Kopljar egyike azoknak a játékosoknak, akiket megkaptam, de nem kértem. Jó játékosnak tartom, de nem illik a rendszerünkbe… Nem tudom, miért igazoltuk le.”

A válogatottnál még két mérkőzése van, de úgy fogalmazott, elégedett lehet, hiszen a kitűzött célokat mindkét helyen (a Veszprémben, illetve a válogatottnál) el tudta érni.

A hírek szerint esélyes lehet az élvonalba frissen feljutott Ferencváros kispadjára is. „Erről a pletykáról én is hallottam, azonban a Ferencvárossal kapcsolatos híresztelések nem igazak. Több ajánlatom is van, a jövőmet illetően, azonban döntést még nem hoztam. Készen állok a következő kihívásra.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik