Férfi kézi: a válogatott kapus távozik Gyöngyösről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 09:22
A Gyöngyösi férfi kézilabdacsapata nem hosszabbította meg Liszkai Szilveszter szerződését, a kapus így szabadon igazolhatóvá vált. Liszkai a szezon kezdetén érkezett a B. Braun Gyöngyöshöz, amelynek akkor mindhárom kapusa sérüléssel bajlódott. December 31-én járt le az akkor kötött kontraktus, a korábban sérült kapusok időközben felépültek, így a klub nem hosszabbította meg az újonnan igazolt hálóőr szerződését.

„Abban a helyzetben, amikor mindhárom kapusunkat műtötték, nem volt más választásunk, mint új játékost igazolni, azonban kapusainknak azt az ígéretet tettük, hogy a csapaton belül elfoglalt pozíciójukat Liszkai érkezése nem fogja érinteni, és ehhez tartjuk is magunkat” – mondta Kotormán Attila, a Gyöngyös szakosztály-igazgatója a klub hivatalos honlapjának, majd azt is hozzátette: a klub köszönettel tartozik a korábbi válogatott kapusnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik