Férfi kézi: a Flensburg két dán Európa-bajnokkal erősít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.05. 15:49
Két dán Európa-bajnok, Rasmus Lauge Schmidt és Henrik Toft Hansen a következő idénytől a Flensburg férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

Rasmus Lauge Schmidtet még egy évig a Kielhez kötné a szerződése, ám klubja nem ragaszkodott hozzá, hogy ezt az időt kitöltse. Nem is lenne sok értelme, hiszen Filip Jícha, Domagoj Duvnjak, Joan Canellas és Aron Pálmarsson mögött nem sok játéklehetőséghez jut, és ez a helyzet Pálmarsson Veszprémbe szerződésével sem sokat változna.

A még mindig csak 23 éves Rasmus Lauge Schmidt három idényre szóló szerződést kötött a Flensburggal, amelynek edzője, Ljubomir Vranjes nagy reményeket fűz az irányító érkezéséhez.

„Több variációs lehetőség lesz a játékunkban Rasmus Laugével a sorainkban, erősödünk a középső posztokon. Várom már a közös munkát, sok lehetőséget látok a játékosban” – mondta a 2014 legjobb edzőjének megválasztott svéd szakember.

Henrik Toft Hansennek szintén 2016 nyaráig szólt a megállapodása jelenlegi klubjával, a Hamburggal, ám a Flensburg kivásárolta őt utolsó évéből. Az átigazolási összeget és a beállóval kötött szerződés hosszát nem hozták nyilvánosságra. Henrik Toft Hansen – a Kielben játszó Rene Toft Hansen 28 éves öccse – Rasmus Lauge Schmidthez hasonlóan 2012-ben Európa-bajnokságot nyert a dán válogatottal.

A két játékos átigazolásával tovább nő a Flensburg dán különítménye, amelyet jelenleg Anders Eggert, Thomas Mogensen, Lasse Svan Hansen, Kevin Möller és Anders Zachariassen alkot. A tavaly BL-t nyerő német klub korábban a szerb balátlövő, Petar Djordjics (Hamburg) nyári érkezését jelentette be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik