Elek: Hosszabb a kispadunk, ez az erőállapoton is meglátszott

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 13:59
null
Laura Steinbach sokat lendített az FTC játékán – Elek Gábor szerint is (Fotó: Tumbász Hédi)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria jutott fel a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a népligeti selejtezőn a szünet utáni eredményes játékával 31–24-re legyőzte az Érdet. Elek Gábor, a Ferencváros edzője a meccs másnapjának reggelén a Digi Sportnak értékelte a látottakat, és reflektált Triscsuk Krisztina sérülésére, illetve az azt okozó Tomori Zsuzsanna megmozdulásra is. Szerinte csapata hosszabb kispadja és jobb erőállapota volt a döntő.

 

„Nagyon sajnáljuk Triscsuk sérülését, ám a kézilabdában benne vannak az ilyen esetek, mindenesetre mielőbbi gyógyulást kívánunk az érdi játékosnak – nyilatkozta a szakember. – Tomori Zsuzsi egyik specialitása, hogy talpról remekül lő, kezének túllendülésében mindenfajta szándékosság kizárható. Nem tudom, miért kellett ilyen szintre vinni a feszültséget. Ha Szabó Edina szerint a szerepek le voltak osztva, biztos vagyok benne, hogy rájuk nem a sportszerű vesztes szerepét írták. Tudjuk és érezzük, hogy az érdiek nagyon ránk fenik a fogukat, és az nagy frusztráció, amikor egy csapatot nagyon felspannolnak és nem sikerül a cél elérése. Nagyon jól játszó Érddel találkoztunk, de mi most ennyivel jobbak vagyunk, hosszabb a kispadunk, és ez az erőállapoton is meglátszott a végjátékban.”

TRISCSUK ARC- ÉS
SZEMSÉRÜLÉST IS SZENVEDETT
Arccsont- és szemsérüléssel kezelik Triscsuk Krisztinát. A 28 éves átlövő-irányítót vasárnap kórházba szállították és a klub hétfői tájékoztatása szerint éjjelre benntartották. A tavalyi Eb-n bronzérmes Triscsuk kiválása után a népligeti rivális került fölénybe – Tomori Zsuzsanna lövését akarta blokkolni, de a ferencvárosi átlövő keze a lövés után tovább lendült, és eltalálta őt –, 31–24-re megnyerte a mérkőzést, és feljutott a főtáblára, míg az Érd a KEK-ben, a 24 között folytathatja.
Az NB I-ben negyedik helyen álló Érd szerdán 20 órakor az Ipress Center-Vác csapatát fogadja.

„Új dologgal ismerkedtünk ezen a hétvégén, amit úgy hívnak: kötelező győzelem. Hogy az esélyesség édes terhe volna ez? A játékosaim aligha gondolták édesnek. A fejlődés újabb szakasza, hogy most már nem surranópályán jövünk föl, hanem van nevünk és vannak esélyeink. A BL-selejtezőbeli meccseinket a két rossz első félidőt az esélyesség terhének tanulásával magyarázom. Nem voltunk jók ezen a hétvégén, de még messze a csúcsforma” – mondta az edző.

Elek Gábor szerint a Győri ETO legyőzése a bajnokságban sok pozitívumot hozott a csapat életébe, ugyanakkor megnövelte az elvárásokat is.

Az edző értékelte játékosai selejtezőben nyújtott teljesítményét. „Szikora Melinda kapus, Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsa és Szarka Adrienn játéka emelhető ki ezen a tornán, valamint Laura Steinbach, aki folyamatosan tudott rajtunk segíteni, előrehaladott állapotban van a beilleszkedése. Vele nemcsak játékban, hanem emberileg is sokat erősödtünk. Súlyos sérültjeink közül Zácsik százszázalékosan rendbe jött, sőt, a védekezése még jobb is, mint korábban. Nerea Pena is egészséges, esetében azonban a forma még messze van attól, amit valójában tud, de ő nagyon későn kezdte el az edzéseket.”

A Fradi-edző szerint csapata az idén sokkal erősebb csoportba került, mint egy éve. „A Lublinról egyelőre keveset tudunk, a Midtjyllandot és a Podgoricát jobban ismerjük. A Buducsnoszt Cristina Neaguval és Camilla Dalbyval megerősödve nagy lövőerőt fog képviselni, a Moracsa-csarnok hangulatát ismerjük, így biztosan hatalmas kihívás előtt állunk. Zajlik az információszerzés, eddig még kabalából sem nagyon foglalkoztam ezzel, mostantól azonban ez a feladatunk” – mondta Elek, aki kérdésre hozzátette: a csoport megnyerhető, de sok veszélyt rejt magában.

„Az utópisztikus kérdésre tavaly is azt feleltem, hogy inkább bajnoki cím, mint BL-döntő, de természetesen BL-győzelemmel más a helyzet. De ezt a kérdésfeltevést dobjuk is el rögtön, mert egyrészt nagyon messze van, másrészt meg lépésről lépésre kell haladnunk a feladatokkal és a legtöbbet kihozni belőle” – zárta a beszélgetést a szakember.

A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT: Győri Audi ETO KC,
Thüringer HC (német), Hypo NÖ (osztrák), Baia Mare (romániai)
B-CSOPORT:
Buducsnoszt (montenegrói), Midtjylland (dán), Lublin (lengyel), FTC-Rail Cargo Hungaria
C-CSOPORT:
Krim Ljubljana (szlovén), Metz (francia), Sävehof (svéd), HC Leipzig (német)
D-CSOPORT: Larvik (norvég), Balonmano Bera Bera (spanyol), Podravka Koprivnica (horvát), Vardar Szkopje (macedón)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik