Elek Gábor: Tényleg jobb csapattal szemben búcsúztunk

Vágólapra másolva!
2018.04.16. 10:01
null
Elek Gábor szerint akkor sem tudták volna felvenni a versenyt a Rosztovval, ha a legjobbjukat nyújtják (Fotó: Tumbász Hédi)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria tükörsima, 32–22-es vereséget szenvedett a Rosztov-Dontól, de Elek Gábor vezetőedző szerint az oroszok úgy kézilabdáztak, hogy csapatának a legjobb játékával sem lett volna esélye továbbjutni.

 

 

Egy 20–12-re elveszített első félidő, egy 32–22-es vereség, összességében 12 góllal elbukott továbbjutás – innen nézve nem mondható diadalmenetnek az FTC BL-negyeddöntős szereplése a Rosztov ellen. A szombati visszavágó azonban egyszerűen csak reális eredményt hozott: az oroszok még rá tudtak tenni egy lapáttal a két góllal megnyert első mérkőzésen nyújtott teljesítményükre, így nem hagytak esélyt a magyar csapatnak.

„A találkozó elején kihagytuk a ziccereinket, és amikor elléptek az oroszok, nem maradt reményünk – mondta Elek Gábor, az FTC edzője. – Egész egyszerűen az övék jobb csapat, mint a miénk, és ezt meg is mutatták, méghozzá nem is akármilyen játékkal. Azzal, ahogyan szombaton kézilabdáztak, akkor sem tudtuk volna felvenni a versenyt, ha a legjobbunkat nyújtjuk, ráadásul el is maradtunk tőle, amiben persze az is benne volt, hogy hibára kényszerítettek bennünket.”

A mérkőzésen, főleg az első félidőben, leginkább az volt feltűnő, milyen szédületes tempóban kézilabdázik az orosz csapat, amivel szemben az FTC-nek nem volt ellenszere.

„Egész Európában sincs sok csapat, amely képes gyorsabb kézilabdára, mint mi, de a Rosztov ilyen, és ezt bizonyította is – vélekedett a zöld-fehérek vezetőedzője. – A két klasszis szélsőjük, Julija Managarova és Siraba Dembélé mellett középen is ott van legalább Anna Vjahirjeva és a brazil Ana Paula Rodrigues, és ezzel a négy játékossal mi nem tudtuk tartani a lépést. Ráadásul a Rosztov remek szerkezetű csapat, a gyors emberek mellett a többiek magasságban, testsúlyban is jobbak nálunk. Na meg nem is kíméltek minket, Mészáros Reának kis híján eltört az orra, Marija Jovanovicsot meg úgy összeverték, mire leült a padra cserélni, hogy jobban nem is lehetett volna, de ezen a napon ilyen volt a játékvezetői felfogás, mi pedig nem alkalmazkodtunk hozzá. Amikor a második félidőben jobban összeállt a védekezésünk, már szorosabb volt a küzdelem, de persze az is tény, hogy addigra már az ellenfélnél sem az első sor volt a pályán.”

Ugyanakkor realitások ide vagy oda, nem kellemes tízgólos vereség után hazaindulni a festői Oroszországból, de az FTC mestere amondó, jobb nem sokat rágódni a történteken, már csak azért is, mert a közeljövőben fontos mérkőzések sora vár a bajnoki címért még harcban lévő együttesre.

„Természetesen nem esett jól sem a kiesés, sem a módja, de tényleg jobb csapattal szemben búcsúztunk, szóval nem érdemes ezen keseregnünk – mondta Elek Gábor. – Van még nyolc mérkőzésünk a bajnokságból, közte szombattól két hét alatt öt nagyon kemény összecsapás, benne a Győr elleni rangadóval – nincs is időnk nyalogatni a sebeinket. Na meg nincs is miért keseregnünk: azok után, ahonnan tavaly nyáron elindultunk, egyáltalán nem vallottunk szégyent a BL-ben. A bajnokságban pedig még várnak ránk nagy feladatok.”

Női kézilabda Bajnokok Ligája
Negyeddöntő, visszavágó
ROSZTOV-DON (orosz)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 32–22
(20–12)
Rosztov, 3500
néző. Vezette: Pandzsics, Mosorinszki (szerbek)
ROSZTOV:
SZEDOJKINA – MANAGAROVA 5, VJAHIRJEVA 7 (4), Rodrigues 3, MAKEJEVA 3, Barbosa 2, Dembélé 4. Csere: Pessoa, Mehgyijeva (kapusok), Szlivinszkaja, K. Bulatovics 3 (1), Iljina 3, Petrova, Szeny, Szudokova 2, Kalinyicsenko. Edző: Frédéric Bougeant
FTC:
Bíró B. – Lukács V. 3, JOVANOVICS 5, Snelder, Szekeres, Kovacsics 4, Schatzl 1. Csere: Hadfi (kapus), Pena 4 (4), Faluvégi 1, Szucsánszki 2, Van der Heijden, Hornyák D. 1, Márton 1, Mészáros R., Háfra N. Edző: Elek Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik