HIRDETÉS
BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2019.01.11 00:15

Egy ide, egy oda – Ballai Attila publicisztikája

 

Amikor nyilvánosságra került, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 120 millió forint összprémiumot kap, ha megnyeri a tegnap kezdődött világbajnokságot, a hazai szövetség egyik munkatársa némi öniróniával megjegyezte: na, 120 millióval máris gazdagabbak vagyunk. Sőt, kerek egymilliárdot is kitűzhetnének azért, ha az egész torna ideje alatt gólt sem kap a csapat, és akkor az mindjárt egymilliárdnyi megtakarítást jelentene. Hiszen a fiúk gólt is fognak kapni, vb-t sem nyernek – de ez utóbbinak elvi lehetőségéről a jutalmak megállapításakor hiba lett volna eleve lemondani, hiszen a vb-n, amelyen ma az argentinok ellen rajtol együttesünk, szinte minden megtörténhet. Szélsőséges esetben bejuthatunk (publicisztikában engedtessék meg ennyi sorsközösség, azaz a többes szám első személy vállalása a továbbiakban is) a legjobb négy közé, vagy kieshetünk már a csoportból; az elmúlt negyedszázadban mindkettőre akadt példa, és ez is, az is egyetlen gólon múlt.

Mert itt mindig minden egyetlen gólon múlik. Alábbi összeállításunkból kitűnik, hogy legpontosabban férfi kézilabda-válogatottunk vb-históriája mutatja meg: a sportban végül az választja el egymástól a sikert és a kudarcot, hogy az egyenlő erők küzdelméből egyetlen hajszállal ki kerekedik felül. Hajdan, hajnalban, az erdei tisztáson vívott kard- vagy pisztolypárbajban élet-halál kérdése dőlt el ezen. Manapság valamivel kisebb a tét, de a sport keretein belül maradva azért óriási: az, hogy az a bizonyos utolsó labda a kapufáról kifelé vagy befelé pattan, visszamenőleges hatállyal is mindent meghatároz. Valószínűleg ismét, sokadszor is egyetlen másodpercen áll vagy bukik majd annak a megítélése, hogy – a kézilabda-vb első és második csoportkörének nyolc mérkőzésével számolva – 480 percen, illetve azt megelőzően heteken, hónapokon át hogyan dolgozott, miként teljesített edző, játékos, csapat, szakág, sportág.

Annak idején könnyű dolga lehetett a regénybeli Philippe de Never hercegnek, amíg csak ő ismerte és alkalmazta a kivédhetetlen Never-vágást. Vagy a XVIII. századi londoni kocsma udvarán annak a puszta kezes ökölvívónak, aki kidolgozott vagy ösztönből előhívott egy olyan ütéskombinációt, amelyre ellenfele, áldozata nem készülhetett fel. Napjaink modern versenysportjában azonban nincsenek titkok.

Lássuk tehát azokat a sorsfordító meccseket, amelyekkel kapcsolatban oly sokszor elhangzik, hogy „a döntetlen igazságosabb lett volna”, pontozásos sportág esetén pedig simán kihozhatták volna a vesztest győztesnek. Vegyük első felütésként az 1978-as vb-t! Dobogóesélyes csapatunk úgy zárt a 9. helyen, hogy egyetlen egygólos vereségét az előző két vb aranyérmesétől, Romániától szenvedte el. Azt is úgy, hogy az utolsó gól minden valószínűség szerint időn túl esett, de a zsűri végül megadta. Eszelős csoport (benne még az előző két vb ezüstérmesével, az NDK-val és az akkoriban gyengécske franciákkal), idióta kiírás (nem a körbeverés minitabellája, hanem az összgólkülönbség számított), egy árva gól, az is szabálytalan, és itthon mégis majdnem mindenki a mieinket átkozta. És vezető sportdiplomatánkat, akiről elterjedt, hogy inkább bezárkózott a WC-be, csak ne kelljen állást foglalnia, miközben szegény egy másik város másik csoportját felügyelte.

1982-ben ismét kilencedikek lettünk, megint csupán a románoktól kaptunk ki, de ezúttal legalább több góllal. Viszont játszottunk négy infarktusos döntetlent – három 20–20-at, egy 19–19-et –, ami a tippmixen kötésben nagyjából tízezerszeres oddsot adna ki, tehát nonszensz. Mégis megtörtént. Utóbb a fél ország azt bizonygatta, ha a jugoszlávok ellen az utolsó másodpercben nem blokkolni, hanem letarolni akarjuk Elezovicsot, nyolcban vagyunk – de nem voltunk, ezúttal négyszer is egy gól miatt.

1986 ellenben minden addigi keservünkért kárpótlást nyújtott. Eggyel vertük meg a svédeket és az izlandiakat, kettővel a románokat, meg sem álltunk a döntőig. Pedig abban a keretben az előzőkhöz képest talán kisebb volt a potenciál, de nagyobb, több a hit, a tartás, a karakter – Kovács Péter például törött kézzel játszott –, és eme erényektől fordulnak a mínusz egyek plusz egyekbe.

Ugyanez a Kovács Péter hagyta magát rábeszélni, hogy a hivatalos elbúcsúztatása után, negyvenesztendősen visszatérjen az 1995-ös izlandi vb-re. Ez egyszer történt meg, hogy válogatottunk már a csoportból kiesett, pedig messze nem ez volt a leggyengébb anyag, képességekben semmiképpen, a továbbjutásról határozó találkozón mégis megadta magát 25–24-re az akkor még lelkes műkedvelő tunéziaiaknak. Kovács a maga normáival nem keresett mentségeket, kíméletlenül megfogalmazta, mi miért történt. „Azt kaptuk, amit megérdemeltünk” – mondta, én pedig ezt írtam helyszíni tudósításomban: „A mi válogatottunk tűnt a világbajnokság legmotiválatlanabb, legérzelemszegényebb együttesének, míg más egy-egy sikeres blokkolást is önfeledten ünnepelt, nekünk a legpazarabb gólból sem sikerült erőt meríteni.”

Így, ettől lesz mínuszból plusz egy és viszont, semmiből minden, vagy éppen mindenből semmi. A modern kézilabdában, az elmúlt fél évszázadban férfi nemzeti együttesünk kétszer jutott be a vb-n a legjobb négybe: 1986-ban Mocsai Lajos, 1997-ben Vass Sándor szövetségi kapitány karizmája, valamint a játékosok vagánysága, szilárdsága miatt. Utóbbi alkalommal, Japánban háromszor is egy góllal kerekedtünk felül: a csoportban a kiváló Kubán (ez a vb adta később a magyar kézilabdának a Pérez, Diaz-féle generációt), a nyolcaddöntőben a cseheken, a negyeddöntőben az izlandiakon. Laboratóriumi körülmények között feltehetően egyiküknél sem voltunk jobbak – de különbek, eltökéltebbek igen.

Aztán alig két évre rá, 1999-ben már nem. A csoportban a horvátoktól elszenvedett 20–19 lökte vissza együttesünket a harmadik helyre, ennek „jutalmaként” kerültünk szembe a franciákkal a nyolcaddöntőben, és kaptunk ki 24–23-ra, az utolsó másodpercben, az üres kapuba beeső góllal.

A 2003-as vb volt a kakukktojás – legalábbis látszólag. Három, egyaránt egygólos vereség (az első körben az oroszoktól és a horvátoktól, a másodikban a svédektől) dacára, a szerencsének és az ezúttal nekünk kedvező, faramuci lebonyolításnak köszönhetően a mieink ki-ki meccset vívhattak az athéni olimpiai kvótáért Jugoszláviával, és hosszabbítás után 34–33-ra diadalmaskodtak.

Maradva a kronológiánál, 2007-ben plusz eggyel kezdtünk, mínusz eggyel zártunk. A kieli rajton a dánok ellen egyszer vezettünk, a végén – négygólos hátrányból alakult ki a 30–29 ide –, a legjobb nyolcból az oroszokkal szembeni 25–26-tal csúsztunk ki, és ők is csak egyszer, ekkor, azaz a legjobbkor voltak előnyben.

Bezzeg 2009-es hatodik helyünket a középdöntőben a svédek és a dél-koreaiak feletti 31–30 és 28–27 alapozta meg, és vb-n azóta nem akadt egygólos meccsünk. Bár a mostani tornára tavaly júniusban, a szlovénekkel szemben 51–50-es összesítéssel megnyert párharcot tekinthetjük annak, igaz, nem 60, hanem 120 perc alapján.

Zárásként versenyformát váltva, a harmadik évezred két olimpiai elődöntőjét is úgy érte el válogatottunk, hogy 2004-ben, Athénban a csoportban 20–19-re verte meg a brazilokat, 30–29-re a németeket, a 2012-es, londoni, Izland elleni, hosszabbításos, 34–33-as végjátékot a négybe jutásért pedig még fel sem kell idézni. Azt talán már inkább, hogy az elődöntő 27–26-ra ment el a svédek ellen, akik aztán a fináléban 22–21-re adták meg magukat a franciáknak.

Látszólag kétszer egy, azaz két gól távolságra voltunk tehát az olimpiai bajnoki címtől. Efféle (sz)ámítástól azonban óva intenék. A fentiek alapján az egyszeri, többszöri véletlenek sorozata törvényszerűséggé áll össze, és azt igazolja: mint majd' minden sportágnak, a kézilabdának is a legfontosabb testrésze a fej, szerve a szív.

Így lesz ez mától Dániában is. Ez a vb kapcsán nagyjából az egyetlen jóslat, amiben nincs semmiféle kockázat.

2019.01.19 19:33:53

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Herning, összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Green parádézott az olimpiai bajnok kapujában • Két góllal megnyertük a 2. félidőt.

2019.01.18 23:49:51

Kézilabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Most kezdődik a tánc!

2019.01.17 22:17:49

Kézilabda CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Merthogy a kapus japán megfelelője olyan szókép, amely a középkorba visszanyúlva magyarázza a várvédő tevékenységének lényegét.

2019.01.17 18:19:13

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Koppemhága), CSERHÁTI ZOLTÁN (közvetítés)

Máthé remekül szállt be, 25 percig vezettünk, de a svédekben több tartalék volt, és 33–30-ra nyertek.