Böhn nem tudja megemészteni a BL-kudarcot

– Mire gondolt a bajnoki döntőben az utolsó hetesnél?
– Bosszankodtam, hogy négyen támadtak hat emberre a ferencvárosiak, mégis hetest tudtak kiharcolni – mondta a Győr kispadjáról leköszönő, ezentúl kizárólag magyar női szövetségi kapitányként dolgozó Karl Erik Böhn. – Meg hogy ha hétméteresekkel dől el a meccs, kiket fogok kijelölni. De tudtam, Pálinger Kati remekül védi a heteseket, bíztam benne, hogy megfogja. És megfogta.

– Az nem jutott eszébe, hogy ez volt győri edzősködése utolsó momentuma?
– Akkor nem. A lefújást követően az első öröm után egészen más irányba kalandoztak a gondolataim: hogy milyen remek meccset játszott a két csapat, hogy milyen kemény ellenfél volt a Ferencváros, és hogy milyen jót jelent ez a magyar válogatottnak. Persze tudom, hogy győri pályafutásomnak vége.

– Vége?
– Biztosan. Így szólt a megállapodás.

– A csapattól elköszönt?
– Még nem, a meccs után amúgy is az ünneplésnek volt itt az ideje. De előtte elmondtam, azt szeretném, ha ez lenne az utolsó közös mérkőzésünk, azaz ne legyen harmadik találkozó a fináléban.

– Ez a vágya valóra vált.
– Ez igen...

– Szóval van önben hiányérzet.
– A BL-döntő miatt nem is kicsi. Általában könnyen túlteszem magam a történteken, úgy vagyok vele, az ember él vagy nyolcvan évet, talán kicsit többet vagy kevesebbet, azért az nem olyan sok, felesleges arra időt pazarolni, hogy olyan dolgokon keseregjünk, amelyeken nem tudunk változtatni. De most először érzem azt, hogy nem tudok úrrá lenni a csalódottságomon.

– Pedig már négy nap eltelt.
– Egy-két hét kell még. Szerda késő este értem haza Budapestről, hajnali kettőkor megnéztem a bajnoki döntő ismétlését, és megint nagyon tetszett, amit láttam. Aztán reggel Heidi (Löke, Karl Erik Böhn élettársa – a szerk.) nézegetett néhány képet Podgoricából – annyi is volt a jókedvemnek.

– Visszanézte a BL-döntőt?
– Négyszer.

– Szándékosan forgatja magában a kést?
– Nem, de tényleg olyan érzés, amikor az utolsó percekhez érek. Emlékezzen vissza az ötvenhetedik percre! Heidit ledöntötték a hatoson, sima hetes, nem kaptuk meg. Néhány másodperc múlva Görbicz Anitának brutálisan beletérdeltek a combjába, azt hittük, fel sem tud kelni, egyértelmű két perc – nem kaptuk meg. Az ellentámadásnál Bojana Popovics lábára pattant a labda, azt sem fújták be. Fél perc, három apró momentum, amelyek a Podgoricának kedveztek, miközben a párharc egyetlen labdán múlott ide vagy oda. Nem azt mondom, hogy emiatt nem mi lettünk a BL-győztesek, de ezek a nüánszok sokat számítanak.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, BÖHN SZERINT MI VOLT A PODGORICAI VERESÉG FŐ OKA, VALAMINT HOGY MILYEN SZÁJÍZZEL TÁVOZIK GYŐRBŐL, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!