Beszakadt a jég – Simon József jegyzete

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.01.18. 23:49

Majdnem eltalálta a kapitány… Azt kérdeztük Ljubomir Vranjestől a férfi kézilabda Európa-bajnokság előtt egy-két nappal, hogy a 16 csapatos horvátországi torna négyes csoportjaiban mely gárdák végeznek majd az utolsó helyen, vagyis melyek nem jutnak tovább. A volt világklasszis irányító nem sokat vacillált, bekarikázta Izlandot, Ausztriát, Montenegrót és Csehországot.

Majdnem telitalálat.

Csak éppen a nekünk legérzékenyebb ponton tippelt rosszul.

A csehek helyett a mieink pakoltak Varasdon lógó orral, végtelenül csalódottan és szomorúan. A csomagba három zakót is be kellett gyömöszölni…

Lehangoltan távozott a mintegy két-háromezer lelkes szurkoló is a régi magyar városból, ahová pedig öt nap alatt háromszor is elutazott. Ha rajtuk múlott volna, nemcsak középdöntőbe jut csapatunk, hanem a végén aranyat nyer.

Ettől viszont jelenleg – és hosszú esztendők óta – fényévek választják el.

Pedig Mocsai Lajos, minden idők legeredményesebb magyar kézilabdaedzője, a kézilabdás akadémiai rendszer kitalálója és lelke már évekkel ezelőtt figyelmeztette mind a női, mind a férfiszakágban dolgozókat. Hangoztatta, vékony jégen táncolunk, lyukasak a korosztályaink, alig akad kiemelkedő talentum az utánpótlásban, nehéz lesz az 1981–1984-es korosztályok kikopása után frissíteni a kereteket.

Nagy kár, hogy jól látta – be is szakadt a jég mindkét válogatottunk alatt.

Mert kijutottak ugyan a nők a tavalyi vb-re, azonban minden idők legrosszabb (A-)világbajnoki eredményével a 15. helyen végeztek, a férfiak pedig ott lehettek az Eb-n, ám gyakorlatilag lemásolták a nők mélyrepülését, és a 14. helyen zártak.

Senkit sem vigasztal, hogy a szövetség vezetősége korrekt közleményt adott ki. Ebben elismerte, hogy csapatunk „az alapcélt, a minimális elvárást sem teljesítette”. Meg azt is hozzátette, hogy „csalódást okozott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozása is”.

Sokan vagyunk, akik ezt hasonlóan gondoljuk.

Ugyanakkor nagyon jó lenne máris vagy mielőbb iránymutatást látni, hallani, miként tovább. Mert a fiatalítás elkezdődött, ez tény, sőt már Talant Dujsebajev is hozzálátott két éve, amikor a lengyelországi vb-ről 12. helyet hozott a „vegyes” csapattal. De ott legalább egy meccset nyertünk az öt elvesztett mellé. Az idén az Eb-n nem jutottunk el odáig, hogy hatszor pályára léphessünk. Pedig ez volt a minimális cél – hogy ne legyen túl nagy nyomás, eredménykényszer a fiatalodó gárdán.

Nem volt. De eredmény sem lett.

Az Eb-rajtra lapunk ezzel a főcímmel engedte el a többre hivatott csapatot: „Tokió jegyében”. Aztán a második vereség után még optimistán: „Kis híján bravúr”. A harmadikról pedig: „Ez nagyon fájt.”
Ezekben a gyötrelmes órákban nem könnyű felemelni a fejünket, de próbáljuk meg – jövő szombaton ellenfelet kapunk a júniusi vb-selejtezőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik