A Veszprémnek vagy a Kielcének lesz meg az áhított BL-győzelem?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 10:31
null
Több ezer veszprémi szurkoló utazott el Kölnbe, hogy biztassa a magyar csapatot (Fotók: EHF)
Utolsó napjához érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2015–2016-os idénye, a kölni final four döntőjében az MVM Veszprém a lengyel Kielcével találkozik (18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). A magyar csapat a harmadik, a lengyel az első fináléjára készül, amely után valamelyik fél magasba emelheti az áhított trófeát.

Sorozatban másodszor jutott be a BL-döntőbe a Veszprém, amely első trófeájára hajt a legrangosabb európai sorozatban (a magyar bajnok 2002-ben is döntőzött, de kikapott a Magdeburgtól). Elnézve, a Kielce milyen csapatjátékot mutatott a PSG ellen, a finálé sem ígérkezik könnyűnek.

„Történelmi nap ez a lengyel kézilabdának, harmadik nekifutásra először jutottunk be a BL-döntőbe – mondta a szombati sikert követően Talant Dujsebajev, a lengyelek vezetőedzője. – Azért is értékes az eredmény, mert a világ egyik legjobb csapata és edzője ellen értük el. Megmutattuk, hogy csapatként több final fouros tapasztalatunk van a PSG-nél, ez is döntő volt a végjátékban."

Mint ismert, Dujsebajev a sikertelen januári Európa-bajnokság után távozott a férfiválogatottunk kispadjáról, de azóta is többször hangsúlyozta, hogy nyomon követi a magyar kézilabdát.

„Hogy szeretnék-e a Veszprémmel döntőt játszani? Egyelőre nem gondolkodom ezen, mert mindkét csapatot tisztelem, várjuk meg, mit hoz a másik elődöntő" – hárította el a lehetséges magyar–lengyel fináléval kapcsolatos felvetést Dujsebajev, hozzátéve, hogy természetesen sok játékost közelről is ismer a veszprémi csapatból.

Néhány órával (és pár hideglelős pillanattal) később aztán kiderült, összejött a Kielce–Veszprém döntő, amely után valamelyik fél az első BL-győzelmének örülhet. A magyar csapatot irányító Xavier Sabaté a THW Kiel elleni hosszabbításban kiharcolt továbbjutás után elmondta, tisztában van vele, hogy kevesebb idejük van pihenni, de ilyen a sport, és el kell fogadni, hogy így néz ki a négyes döntő lebonyolítása.

Így jutott döntőbe a Veszprém

„Ha így küzdünk, mint ma, akkor nagyon nehéz legyőzni minket. A csapatom a nehéz helyzetekben sem veszíti el a hitét. Hogy mi lesz a kulcs a döntőben? A védekezés, mint mindig” – mondta röviden Sabaté, majd elsietett. A szakmai stáb minden bizonnyal csak keveset aludt az éjjel, helyette a Kielce elleni taktika kidolgozásával töltötte az idejét.

Bár a négyes döntő történetében először nincs spanyol csapat Kölnben, elmondhatjuk, hogy a finálé után mindenképpen spanyol edző örülhet. Dujsebajev egyébként az egyetlen a férfi mezőnyben, aki játékosként és edzőként is megnyerte a BL-t, most pedig Alfred Gíslason után a második edző lehet, aki két csapattal is felér a csúcsra.

Sabaté a második döntőjére készül azután, hogy tavaly Carlos Ortega segítőjeként ült a kispadon a Barcelona ellen elbukott fináléban. Dujsebajevnek ez már a hetedik BL-döntője lesz edzőként, a mérlege három győzelem (2006, 2008, 2009) és három vereség (2005, 2011, 2012).

Egyik csapat sem talált legyőzőre a hazai porondon (a Veszprém ráadásul a SEHA-ligát is behúzta), így a mai győztes elmondhatja majd magáról, hogy tökéletes szezont zárt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR (Köln, május 28–29.)
A VASÁRNAPI PROGRAM
DÖNTŐ
Kielce (lengyel)–MVM Veszprém
18.00
Vezeti: Óscar Raluy López, Ángel Sabroso Ramírez (spanyolok), Tv: Sport1, élőben az NSO-n

A HARMADIK HELYÉRT
PSG (francia)–THW Kiel (német)
15.15
Vezeti: Jonas Eliasson, Anton Pálsson (izlandiak), Tv: Sport1

Nagyszerű látványt nyújt a zsúfolásig megtelt Lanxess Aréna
Nagyszerű látványt nyújt a zsúfolásig megtelt Lanxess Aréna
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik