2009. 04. 25.
- Utolsó módosítás:
- 2010-02-08 00:02:14
Folytatódik a Celje kiárusítása, Terzic és Sulic a Veszprémé lehet
A magyar bajnok, s a minap a 18. Magyar Kupa-diadalát ünneplő MKB Veszprém játékosa lehet a következő évadtól a bosnyák balátlövő, Mirsad Terzic és a horvát világbajnok (2003) beálló, Renato Sulic.

Fotó: Action Image (archív)
Mirsad Terzic (jobbra) érkezése szinte biztosra vehető
A Pribojban (Szerbia) született, majd bosnyák állampolgárságot választó Mirsad Terzic (balátlövő) kapott ugyan ajánlatot a spanyol Leóntól is, ám a hírek szerint már aláírt három évre Veszprémbe, ahol a Lemgóba igazoló Ilyés Ferenc utódja, s Pérez Carlos, valamint Putics Barna vetélytársa lehet. Terzic választott hazájában a Zeljeznicar Sarajevo és az Izvidac Ljubuski kitűnően védekező átlövőjeként lett ismert, majd 2005 és 2007 között az RK Zagreb játékosa volt, aztán Celjében szerepelt.
A horvát beállós, Renato Sulic (2003-ban Portugáliában világbajnok) szintén nagyon közel áll ahhoz, hogy újra magára öltse az MKB Veszprém mezét. Ő a 2003-2004-es idényben már volt a Veszprém játékosa (akkor az RK Zagrebből érkezett), de szülővárosában, Fiumében autóbaleset érte, sokáig gyógyult, majd 2005-ben a Medvescak Zagreb, 2006-tól a Celje játékosa lett. Sulic a februárban meggyilkolt román Marian Cozmát pótolhatná, ám ehhez az ősztől a szerb Uros Vilovszkival és Gál Gyulával (súlyos térdműtét után lábadozik) kellene jól kiegészíteniük egymást. Gál szerződése 2011-ig érvényes.
Míg Terzic érkezése szinte biztosra vehető, addig Renato Sulic (meg a tárgyalásokat belügyének tekintő veszprémi vezérkar) még gondolkodik és egyeztet, hiszen a BL-góllövőlistán második helyen álló, szerb Marko Vujin elengedésétől vagy megtartásától is függ Mocsai Lajos mester csapatának jövőbeli szerkezete (Vujin a német Gummersbachnak aláírt, ezért vissza kell/kellene őt vásárolni).
Terzic és Sulic veszprémi ajánlatának híre már hetek óta visszatérően szerepel a szlovén, a bosnyák, a magyar és a szerb hírforrásokban, de a délszláv játékosokkal kimondottan jó kapcsolatot ápoló, tőlük friss információkat kapó, ezért ritkán tévedő Balkan-Handball most foglalkozott először ezzel a kérdéssel. A szerb híroldal úgy tudja, a Celjéből távozó David Spiler irányító a szlovén Koperba tart, míg csapatot keres Miha Gorensek (balszélső), Vasja Furlana (irányító), Branko Bedekovic (balátlövő), a szerb Nikola Kojics (jobbszélső) és a cseh Tomas Reznicek (jobbátlövő).
A Celje szerződtetné Uros Zormant (irányító, Ciudad Real), Ales Pajovicot (balátlövő, Ciudad Real) és Renato Vugrinecet (jobbátlövő, Pamplona), s ha ezt a névsort nézzük, felvetődik bennünk: talán nincs is túl nagy pénzügyi gondban a Veszprémmel remek sportbaráti kapcsolatot ápoló szlovén egyesület.
A Celjéhez kapcsolódó hír, hogy a klub visszavárja Veszprémből egykori játékosát, a családjával együtt már hosszú ideje a szlovén városban élő Dejan Pericset, akinek 2011-ben jár le a szerződése, s akinek hajdani csapatában sportigazgatói állást kínálnak.
HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:34 Tenisz: a második helyen kiemelt Montanés sikere Brazíliában
- 00:08 Tenisz: Nieminen és Szela győzelme San Joséban
- 23:47 Tenisz: Söderling és Robredo továbbjutott Rotterdamban
- 23:25 Ausztria: Huub Stevens hosszabbított a Red Bull Salzburgnál
- 22:54 Serie B: Filkor negyedórát játszott az otthon ikszelő Gallipoliban
- 22:52 Vancouver 2010: megnevezték a pénteki nyitónap fáklyavivőit
- 22:45 Championship: a sérült Tímár Krisztiánt hazaengedte klubja
- 22:42 Benin: a kapitány kirúgása után szétzavarták a válogatottat
- 22:27 Anglia: börtönt kaptak a legenda házánál hagyott gránátért
- 22:25 Hamburg: Van Nistelrooyt Mexikóból és Amerikából is keresték
- 22:16 Bundesliga 2.: Királyék hazai pályán kaptak ki a ligautolsótól
- 21:46 Belgium: 71 évesen hunyt el a bobozó válogatott gyeplabdakapus
- 21:41 Milan: a következő idénytől főszponzori rokonság az Arsenallal
- 21:40 Vízilabda ob I: az utolsó negyedben döntött az FTC a Pécs otthonában
- 21:36 Anderlecht: szaúdi válogatott védő pótolhatja nyártól Juhász Rolandot
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
