HIRDETÉS
HIRDETÉS
Tudósított: Székelyhidi Jánosnyomtatott 2008.02.23 17:47 Frissítve: 2011.02.03 00:07

A szünet után nyolc góllal volt jobb a Székesfehérvár az FTC-nél

HIRDETÉS
Balogh Beatrix remekül játszott, oroszlánrészt vállalt a sikerből
Balogh Beatrix remekül játszott, oroszlánrészt vállalt a sikerből
Jó hajrájával a Székesfehérvár 30-26-ra legyőzte a bajnok FTC-t a női kézilabda NB I 15. fordulójában. A Fehérép-Alcoa az első játékrész végén még négygólos hátrányban volt. A két együttes közül a tabellán továbbra is az FTC áll jobban, de az előnye három pontra csökkent a harmadik helyen álló Fejér-megyeiek előtt.
Mindkét kapu előtt keményen, határozottan védekeztek a csapatok az első játékrészben, amelynek kezdetén még egyik fél sem tudott többgólos előnyre szert tenni.

A hazaiak védekezésének színvonala azonban később csökkent, majd kimaradt két büntető is Pastrovics kapuja előtt, így a szünetig négy góllal elhúzott a vendég fővárosi együttes.

Szünet után gyökeresen megváltozott a játék képe, remekül kezdett a Fehérvár, és a 47. percben át is vette a vezetést.

Ezt követően régen látott, tudatos, tervszerű játékkal, remek védekezéssel és támadásokkal tartani tudta előnyét Vura József vezetőedző együttese, és megérdemelten nyerte a találkozót.

KÉZILABDA, NŐI NB I

15. FORDULÓ:
FEHÉRÉP ALCOA FKC – BUDAPEST BANK FTC 30–26 (12–16)
Székesfehérvár, 1500 néző. V: Nagy F., Turóczi
ALCOA: FEKETE – BALOGH B. 7 (1), Vijunite, BERNATAVICIUTE 10 (2), TRISTYUK 8, Tápai Sz. 2., Vaszari 1. Cs: Jerics (kapus), Gorgyejeva 1, Mayer 1, Kamper. Edző: Vura József
FTC: Pastrovics – Kovacsics 4, Soós 3, UHRAKOVA 5 (2), Zácsiková 3, SZUCSÁNSZKY 4, Juhász 3 (1). Cs: Harisová (kapus), Szamoránszky 2, Németh Cs. 1 (1), Ilyés 1, Kocsis. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–3. 10. p.: 4–4. 17. p.: 9–7. 25.p.: 11–12. 35. p.: 13–17. 46. p.: 18–19. 48. p.: 21–19. 51. p.: 23–19. 56. p.: 27–22.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/4

MESTERMÉRLEG
Vura József: – Nagyon örülök az értékes győzelemnek, gratulálok a csapatnak a második félidőben nyújtott játékáért, ezzel a győzelemmel felkapaszkodunk az élvonalhoz, remélem ez biztatást ad a jó folytatáshoz.
Zsiga Gyula: – Negyven percig minden a megbeszélteknek megfelelően történt, fegyelmezetten, jól játszottunk, ezt követően viszont érthetetlen volt számomra a csapat produkciója, és a főleg a véghajrában nyújtott teljesítménye.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.18 16:01:28

Kézilabda nemzetisport.hu

Öt gól is volt már a Szeged hátránya, végül egy pontot szereztek Bánhidiék a dánok ellen.

2018.11.17 18:09:04

Kézilabda nemzetisport.hu

Parádés kapusteljesítmény, hatalmas tempó: a címvédő kiütötte és kiejtette a Koprivnicát.

2018.11.17 15:22:15

Kézilabda nemzetisport.hu

A háromgólos idegenbeli vereség után itthon kilenccel nyert a bakonyi együttes.

2018.11.17 14:59:44

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS (Kristiansand)

Nyolc góllal nyertek a norvégok, Lunde lehúzta a rolót.

2018.11.15 13:03:47

Kézilabda nemzetisport.hu

A magyar válogatott a csoportban Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.

HIRDETÉS
HIRDETÉS