2007. 08. 17.
- Utolsó módosítás:
- 2010-03-13 00:03:10
Nem volt egy súlycsoportban ellenfelével Németh András csapata
A Győrben zajló Pannon-kupa második fordulójában a házigazda, Németh András szövetségi kapitány által irányított magyar női kézilabda-válogatott megerőltetés nélkül, magabiztosan, 18 góllal győzte le a vele nem egy súlycsoportban lévő lengyel együttest.

Mehlmann Ibolya csapatunk legeredményesebb játékosának bizonyult a lengyelek ellen
„Szakmailag nem tekinthetem igazi értékmérőnek a találkozót - nyilatkozta a lefújást követően Németh András szövetségi kapitány -, hiszen ellenfelünk nem az A-, hanem a B csapatával érkezett. Játékosaimmal viszont elégedett lehetek, egyénenként és csapatként is végrehajtották, amit megbeszéltünk. Messzemenő következtetéseket nem szabad levonnunk ebből a nagyarányú győzelemből, az oroszok elleni mérkőzésen viszont nagy csatát várok, az az összecsapás már támpont lehet számunkra, hol is tartunk, mire vagyunk képesek.”
Magyar góllal, mit góllal, gólokkal indult a mérkőzés. A hátul remekül záró magyar együttes villámgyorsan fejlődött fel támadásokhoz és többnyire még azelőtt fejezte be lövéssel akcióit, hogy az ellenfél rendezhette volna hátsó alakzatát.
Tóth Tímea és Görbicz Anita is nagy kedvvel játszott, láthatóan nagy elszántsággal törtek be a nem jól záró lengyel falba, amely nem is maradhatott eredmény nélkül.
Öt perc elteltével 3-0-ra vezettünk, majd nem sokkal később a győri irányító-átlövő növelte négyre a magyar gólok számát. Eközben a lengyelek sokszor lövéshez sem jutottak, ha pedig elvállalták, a labda a kapunkat védő Herr Orsolya zsákmánya lett. Jobb esetben, mert a legtöbbször előkészítetlen, bátortalan lövések elkerülték a magyar kaput.
A tizedik percben 8-0-ra vezettünk, formásan, lendületesen játszott a Németh-csapat, amely nem volt hajlandó „lemenni” a lengyelek tempójára.
A félidőben 21-6 volt az eredmény, semmi veszély nem fenyegette a magyar csapat győzelmét, sőt, inkább a kiütés érett. Már ha a közte tizenöt önmagában nem K.O.
A második felvonásban elsősorban a kiegészítő-, csereembereknek adott lehetőséget Németh András, akik ugyan tartották a riválist, de nem tudtak olyan fokon égni, játszani, mint a kezdők. Nem mellékesen ez az eredményben is megmutatkozott.
A fizikailag nem rossz, ám hozzánk képest gondolkodásban és összjátékban is lényegesen lassabb lengyelek ekkor már tudták tartani az általunk diktált tempót, tulajdonképpen kiegyenlítetté vált a játék.
A végeredmény 34-16 lett, a tizennyolc gólos különbség reálisnak mondható. A játéknap rangadóján az orosz gárda három góllal, 35-32 verte a románokat. A torna elsőségéről a magyar-orosz csata dönt majd, ahol ellenfelünknek már a döntetlen is elég a tornagyőzelemhez, míg a Németh-csapatnak csak és kizárólag a győzelem jelenthet üdvösséget.
PANNON-KUPA, 2. FORDULÓ:
| Győr, 800 néző, V: Lazaar, Reveret (franciák) |
| MAGYARORSZÁG: HERR O. - Kovacsicz 3, MEHLMANN 7, GÖRBICZ 3, Szamoránsky P. 2, Tóth T. 3, VÉRTEN 5. Csere: Triffa (kapus), Tomori 2, Ferling 3 (2), Kirsner 3, Orbán 2 (1), Hornyák, Szűcs, Borbás 1. Szövetségi kapitány: NÉMETH ANDRÁS |
| LENGYELORSZÁG: Kubisztal - Jochymek 4 (1), Olszewska 3, Jakubowska 1, Jacek 2, Niedzwiedz-Cecotka 4, Zaleczna. Csere: Czarna (kapus), Wodniak 1, Kacinska, Ziolkovszka 1 (1), Gunia. Szövetségi kapitány: BOZENA KARKUT |
| Az eredmény alakulása: 10. p.: 8–0. 16. p.: 12–2. 23. p.: 18–4. 28. p.: 20–5. 38. p.: 26–9. 51. p.: 30–12 |
| Kiállítások: 2, ill. 4 perc |
| Hétméteresek: 5/3, ill. 5/2 |
| Oroszország-Románia 35-32 (16-13) |
| 1. | Oroszország | 4 pont |
| 2. | Magyarország | 3 |
| 3. | Románia | 1 |
| 4. | Lengyelország | 0 |
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 07:19 Tenisz: Söderling négy közé jutott, Wozniacki döntős Indian Wellsben
- 07:06 NHL: ismét kikapott a San Jose, szétlövésben maradt alul a Detroit
- 06:58 NBA: Stoudemire 44, a San Antonio Spurs 147 pontig jutott
- 06:41 Olaszország: ellopták Samuel Eto'o több százezer eurós luxusautóját
- 00:42 Gyorstollaslabda: kilenc ország versenyzői a budapesti viadalon
- 23:47 Tenisz: Roddick két játszmában nyert Robredo ellen Indian Wellsben
- 23:20 Eredmények: Babos Gábor négy gólt kapott a Heerenveentől
- 22:43 Tenisz: Jelena Jankovics az első női döntős Indian Wellsben
- 22:33 Bundesliga: Maniche bombával mentett pontot a Kölnnek a ’Gladbach ellen
- 22:28 Futsal NB I: a Borsod Volán tízet kapott a Berettyóújfalutól
- 21:58 Soproni Liga: két hiányzója is lesz az MTK-nak a ZTE ellen
- 21:41 Izrael: a párizsi ikon lehet a válogatott új szakvezetője
- 21:30 Tereprali: Fazekas harmadik, Beniket foglyul ejtette egy vízátfolyás
- 21:24 Strandfoci: olasz edző segíti a magyar válogatottat Olaszország ellen
- 21:04 Real Madrid: Benzema, Kaká és Diarra is sérüléssel küzd
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
