Vuelta 2020: Hollandiából indul a mezőny, Utrecht sporttörténelmet ír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 15:51
Összesen három etapot rendeznek Hollandiában a spanyol körverseny 2020-as kiírásában. Utrecht lesz az első város, amely mind a három nagy európai körverseny házigazdája volt már.

Javier Guillénnek, a spanyol körverseny igazgatójának tájékoztatása szerint az első szakaszon időfutamot bonyolítanak le a városban, majd a másodiknak a befutója lesz ott. A harmadik etapot is még a németalföldi országban rendezik, Bredába teker majd a mezőny.Javier Guillénnek, a spanyol körverseny igazgatójának tájékoztatása szerint az első szakaszon időfutamot bonyolítanak le a városban, majd a másodiknak a befutója lesz ott. A harmadik etapot is még a németalföldi országban rendezik, Bredába teker majd a mezőny.

A Vuelta 2009 után másodszor veszi kezdetét Hollandiában, akkor Essenből rajtoltak a versenyzők, akik szintén három szakasz után tértek vissza Spanyolországba. A Vuelta történetében ez lesz a negyedik alkalom, amikor külföldön lesz a rajt, 1987-ben Lisszabonból, tavaly a franciaországi Nimes-ből indultak a kerekesek.

Utrecht első városként mondhatja el magáról, hogy mind a három nagy körversenynek volt házigazdája egy-egy szakaszon, ugyanis 2010-ben a Giro d'Italia, 2015-ben a Tour de France egyik állomása volt a település.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik