Tour de Hongrie: szigorú egészségügyi előírásokkal rendezik a versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 11:41
null
2019-ben több ezren voltak kíváncsiak a Tour de Hongrie kerékpárversenyre (Fotó: Hüvösi Csaba/Nógrád Megyei Hírlap)
A főszervező szerint szigorú egészségügyi előírások betartása mellett rendezik az augusztus 29-én kezdődő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

 

Eisenkrammer Károly az M1 aktuális csatornán pénteken felidézte: az eredeti időpontra, májusra készülve már minden készen állt, amikor a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztaniuk és nekiálltak újraszervezni a viadalt. Az első tervek szerint Esztergomban ért volna véget a magyar körverseny, az áttervezés nyomán viszont ez lett a szombati nyitóetap, mivel szerettek volna hétvégén egy Budapesthez közeli szakaszt rendezni.

„Számítunk arra, hogy rengeteg néző fog eljönni, tavaly több ezren voltak ott a pilismaróti emelkedőn. Bízunk abban, hogy lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni augusztus végén” – fejtette ki. A
síkbefutós szakaszok után a Tour de Hongrie a Kékestetőn zárul: Magyarország legmagasabb pontján tavaly „hatalmas verseny volt magyar hősökkel” – utalt a főszervező Dina Márton második és Valter Attila harmadik helyére, hozzátéve, bízik benne, hogy idén is odaér a dobogó közelébe magyar bringás.

Kiemelte, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szigorú előírásainak megfelelve a csapatokat külön szállásolják el, „buborékban” kezelik, a korábbi eljárások biztonságos átalakításával igyekeznek mindent megtenni a versenyzők és a nézők elkülönítése érdekében.

„Mindenki láthatja őket, de tisztes távolságból.”

Kitért rá: készülnek arra az eshetőségre is, ha a járványügyi helyzet miatt nem lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni.

„Azon az áron is lesz verseny, ha esetleg nézői helyeket el kell zárnunk a szurkolók elől” – fogalmazott, de megismételte: bíznak benne, hogy erre nem lesz szükség.

Mint Eisenkrammer elmondta, a halasztást követően olyan új időpontot tudtak találni a versenynaptárban, hogy a világ legjobb, World Tour-kategóriás csapatai közül is többen eljöjjenek a szeptember 2-ig tartó Tour de Hongrie-ra, amely egy időben rajtol majd a legrangosabb országúti kerékpáros viadallal, a Tour de France-szal.

Az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt Eisenkrammer a World Tour és prokontinentális csapatokat „a kerékpársport Bajnokok Ligájának” nevezte, mint mondta, ezek közük összesen 13 fog érkezni. Ez szükséges kritériuma a Pro Series nevű sorozatba kerülésnek, amelyhez legalább három World Tour-sornak, összesen pedig minimum tizenegy World Tour- és prokontinentális istállónak kell rajthoz állnia.

„Szeretnénk a versennyel jövőre szintet lépni, ehhez ebben az évben is meg kell tennünk néhány lépést, például a csapatok színvonalát tudnunk kell tartani. A médiamegjelenés a másik fontos szempont, az élő adás, és az, hogy sok országban láthassák az emberek a versenyt. Úgy tűnik, ezt is meg tudjuk ugrani ebben az évben is” – fogalmazott a főszervező. Leszögezte: World Tour-csapat még soha nem szerepelt Magyarországon.

A viadalon a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. Eddig 17 csapat indulását jelentették be a szervezők, a világelitet jelentő World Tourból a holland Jumbo-Visma, az amerikai Trek-Segafredo, a Peák Barnabással érkező ausztrál Mitchelton-Scott, a lengyel CCC és az Israel Start-Up Nation lesz ott a mezőnyben. A WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül hét induló már biztos az ötnapos magyar körversenyen.

A TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom–Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen–Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag–Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak–Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös–Kékestető, 188 km

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik