Tour de France: öthetes eltiltást kapott ütésért a Sky kerekese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 16:02
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) öthetes eltiltással sújtotta Gianni Moscont, akit egy másik versenyző megütéséért kizártak az idei Tour de France-on.

A 24 esztendős olasz bringás a Touron tavaly diadalmaskodó Chris Froome és az idén győztes Geraint Thomas segítője a Sky csapatánál. A zsűri a 15. szakaszt, a Millau és Carcassonne közötti 181.5 kilométeres etapot követően zárta ki Moscont, mivel megütötte a Fortuneo-Samsic egyik kerekesét, Élie Gesbertet.

Az UCI eltiltása szerdán lép életbe, és szeptember 12-ig tart, így Moscon a szeptember 22-én kezdődő innsbrucki országúti világbajnokságon már elindulhat.

„A pillanat hevében tettem, soha nem állt szándékomban megütni egy másik versenyzőt” – hangsúlyozta Moscon, aki elfogadta az ítéletet. Hozzátette: bár a felvételeken látszik, hogy nem érte el Gesbertet, tőle és csapatától is elnézést kért.

Tavaly Moscont a Sky hat hétre eltiltotta a versenyzéstől, mert rasszista megjegyzést tett az egyik francia kerékpárosra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik