Tour de France: erős csapat segíti a címvédő Froome-ot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.22. 17:52
Idén is erős csapat segíti a címvédő, háromszoros győztes Chris Froome-ot a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen.

A Sky csapat csütörtöki bejelentése szerint ott lesz a briteknél Geraint Thomas, aki a Giro d’Italián esélyesként indult, ám a kilencedik szakaszon egy rosszul parkoló rendőrmotoros miatt elesett, nagy hátrányba került, majd később fel is adta a versenyt.

A 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is győztes Froome-ot honfitársán kívül a kolumbiai Sergio Henao és a spanyol Mikel Landa segítheti majd leginkább a hegyi szakaszokon.

Az idei Tour jövő szombaton Düsseldorfból rajtol, a befutó július 23-án lesz Párizsban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik