Paralimpia 2024: ismét indulna Románia magyar sportminisztere

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 13:39
null
Novák Károly Eduárd a 2021-es paralimpiára való felkészülése során a román Ifjúsági- és Sportminisztérium épülete előtt (Fotó: Getty Images)
Hatodik paralimpiáján szerepelne Párizsban jövőre Novák Károly Eduárd, aki másodszor indulna el romániai sportminiszterként.


Novák Károly Eduárd
a 2012-es londoni paralimpián aranyérmet nyert pályakerékpárban, két éve Tokióban – már miniszterként – pedig megszerezte harmadik ezüstérmét. Bár ezt követően felhagyott az aktív versenyzéssel, közösségi oldalán tett újévi fogadalma szerint megkezdi a felkészülést a párizsi játékokra. Románia magyar sportminisztere közölte: a sport megtanít arra, hogy megküzdjünk céljainkért, és ne féljünk nagy célokat kitűzni, márpedig számára ilyen cél a párizsi részvétel.

A 46 éves politikus eredetileg gyorskorcsolyázónak készült, de 19 éves korában gépkocsibalesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábfejét. Többször rajthoz állt a Tour de Hongrie-n saját csapatával, a Team Novákkal.

Novák többször is díszvendége volt az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálának. Tavaly díjátadóként vett részt, s idén is jelen lesz a január 9-én esedékes, rangos eseményen az Operaházban. Az előző év januárjában szerkesztőségünkbe is ellátogatott, amikor interjút adott lapunk szombati mellékletének, a Képes Sportnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik