Kerékpár: Nibali a centenáriumi Giro d’Italiára készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 20:12
Vincenzo Nibali kijelentette, hogy számára idén a Giro d'Italia megnyerése lesz a legfontosabb, mivel ez lesz a 100. olasz országúti kerékpáros körverseny.

„A legfontosabb versenyem a Giro lesz. Ismét meg akarom nyerni” – mondta a 32 éves bringás, aki korábban 2013-ban és tavaly is győzött az év első háromhetes viadalán, azaz címvédésre készül.

Nibali arról is beszélt, hogy négy év után azért hagyta el az Asztana csapatát és szerződött a Bahrain Merida istállóhoz, mert úgy érezte, „levegőváltásra” és új kihívásokra van szüksége.

A Messinai Cápa becenevű versenyző egyike azon hat kerékpárosnak, aki mindhárom nagy körversenyt megnyerte legalább egyszer: két Giro-diadala mellett a Tour de France-on 2014-ben, a Vuelta a Espanán pedig 2010-ben lett első.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik