Kerékpár: Lovassy biztos vb-résztvevőnek tekinthető

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.23. 08:30
Lovassy Krisztián a pályakerékpárosok scratch szakágában a vk-pontversenyben ötödik lett, a világranglistán pedig a negyedik helyen áll, így a világbajnoki szereplése már biztosnak tekinthető.

A magyar sportági szövetség tájékoztatása szerint az Európa-bajnoki ezüstérmes Lovassy kiemelkedő szereplésével Magyarország a 15. helyen áll a nemzetek világranglistáján. Ez pedig egy kvótát ér a február 28. és március 4. közötti hollandiai világbajnokságra, melyre az első 24 nemzet szerez kvalifikációt. Az MKSZ jelezte, egy pontszerző verseny ugyan még hátravan az UCI rangsorának lezárásáig, ám Lovassy és Magyarország már nem tud kicsúszni a kvótaszerzők közül.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) rangsora a tavalyi Európa-bajnokságon, az öt állomásból álló világkupa-sorozatban és egyéb pontszerző viadalokon elért eredmények alapján áll össze. Az Eb-ezüstérmes Lovassy a scratch (egyéni futam, a helyezéseket az utolsó sprint és a lekörözések száma dönti el) közel 900 fős mezőnyében az egyéni világranglista negyedik helyét fogalja el, a vk-pontversenyben pedig az ötödik helyet szerezte meg.

A magyar szövetség hétfői közleményében kiemelte, hogy Lovassy teljesítménye azért is kiemelkedő, mert egyedül szerzett annyi pontot, amennyit általában egy-egy ország három versenyzője szokott összegyűjteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik