Kerékpár: a CAS doppingvétség miatt két évre eltiltotta Contadort

2012.02.06. 12:20
Címkék
Két évre, azaz a lehető leghosszabb időre tiltotta el Alberto Contadort a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), és egyben megfosztották 2010-es Tour- és 2011-es Giro d'Italia-győzelmétől is.

Két évre eltiltotta a nemzetközi Sportdöntőbíróság a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpárost, Alberto Contadort. A spanyol versenyző 2010-ben bukott le a Touron, mivel a szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Hosszú huzavona, többszöri fellebbezések után született meg a határozat. Contador korábban azzal védekezett, hogy fertőzött hús miatt került a szervezetébe a tiltott anyag. A kétéves eltiltás azt jelenti, hogy Contador csak augusztus 5-én térhet vissza, ezért nem vehet részt az olimpián, és 2010. július 21-e óta elért eredményeit törlik.

További részletekről itt olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
10 perce

Szöglet után szerzett vezetést a kazah válogatott Debrecenben – videó

Magyar válogatott
25 perce

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
36 perce

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
36 perce

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
1 órája

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
1 órája

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik