Kerékpár: Hollandiában gyógyul tovább Fabio Jakobsen

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 09:35
null
Fabio Jakobsen a lengyel körversenyen szenvedett el súlyos sérüléseket (Fotó: AFP)
Hazaszállítják a holland bajnok Fabio Jakobsent, akinek kedvezően alakul az állapota azt követően, hogy egy hete súlyos balesetet szenvedett a lengyel országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitószakaszán.

„Jakobsen állapota kedvezően alakul, lehetővé téve, hogy szerdán átszállítsák a hollandiai Leiden kórházába, ahol további kezelések várnak rá” – számolt be csapata, a Deceuninck-Quick-Step.

A Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap hajrájához érkezve, miközben a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, a holland Dylan Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a hátulról érkező honfitársának, aki több kordont és egy ott álló útvonalbiztosítót felborítva az út mellé zuhant. Jakobsent súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, ahol megműtötték a koponyáját és az arcát. A 23 esztendős kerékpáros arcának minden csontja eltört, az összes fogát elvesztette és két napig mesterséges kómában tartották.

A sosnowieci Szent Barbara kórház igazgatója két nappal a baleset után bizakodását fejezte ki, hogy Jakobsen képes lesz visszatérni a versenysporthoz. Egyetértett ezzel a csapatorvos is, aki hétfőn úgy fogalmazott: „nehéz és fáradságos” időszak áll a bringás előtt, akinek az evés és ivás is kihívás lesz, ám a baleset súlyosságát figyelembe véve jó állapotban van.

A szakaszsikert a győztes Groenewegen kizárása után a zsűri Jakobsennek ítélte. A holland bajnok sprinter tavaly két szakaszt nyert a Vuelta a Espanán, és idén is jó formában tekert: a világjárvány miatt kialakult kényszerszünet előtt nyert szakaszt a valenciai és algarvei körversenyen, majd diadalmaskodott egy belga egynapos viadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik