Kerékpár: Froome tagadja a doppingvádakat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.14. 12:48
A négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome tagadja, hogy bármilyen szabályt megsértett volna; a brit kerekesről szerdán derült ki, hogy a Vuelta a Espana körversenyen adott vizeletmintájában túl magas volt a szalbutamol-szint.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) közlése szerint a szeptember 7-én adott mintában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szer szintje a megengedett érték kétszerese volt.

„Megértem, hogy ez nagy sokként érte az embereket – mondta Froome a BBC-nek adott interjúban. – De természetesen semmilyen szabályt nem szegtem meg. Nem vettem be nagyobb adagot a megengedettnél, és biztos vagyok benne, hogy a végén kiderül az igazság.”

A brit kerekes engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint „rosszabbodott az állapota”, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

„Mint mindig, ezúttal is nagyon figyeltünk arra, hogy ne használják többet a megengedett adagnál” – nyilatkozata még szerdán a 32 éves kerékpáros, aki elmondása szerint tíz éve versenyez az asztmájával.

Hozzátette: az UCI-nak jogában áll ilyen esetben részletes vizsgálatot kezdeményezni, amelyhez ő és csapata megad minden szükséges információt.

Froome, miután ismét megvédte címét a Tour de France-on, pályafutása során először nyerte meg a Vueltát. Ha az illetékesek úgy döntenek, doppingvétséget követett el, valószínűleg megfosztják a Vuelta-győzelmétől, és nem indulhat a jövő évi Touron.

„Megértem az emberek reakcióit, különösen a sportág közelmúltbeli történetét ismerve. De ez egy teljesen más eset. Ez nem pozitív doppingteszt” – védekezett Froome, aki kérdésre válaszolva hozzátette: nem érzi úgy, hogy folt esett volna a becsületén, s a mostani ügy lerombolná a nimbuszát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik