Kerékpár: Froome segítője elhagyja a Team Sky-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 13:06
A szezon végén elhagyja a Team Sky kerékpároscsapatot az ausztrál Richie Porte, aki 2012-ben a brit Bradley Wigginst, egy évre rá pedig Chris Froome-ot segítette Tour de France-győzelemhez. A harmincesztendős Porte sajtóértesülések szerint az amerikai BMC Racingben folytatja pályafutását.

A Tour hétfői szünnapján a sportoló csak annyit erősített meg, hogy valóban távozik a Team Sky-tól. Porte hozzátette, szeretné, ha a mostani szezonban ismét a csúcson lenne a klub.

Porte a 2015-ös idény első felében remekül tekert. Megnyerte hazája időfutam-bajnokságát, második lett az ausztrál körversenyen, majd diadalmaskodott a Párizs–Nizzán, a katalán és a trentinói körversenyen is. A májusi Giro d'Italián azonban – amikor végre első számú kerekes lehetett klubjában – bukott, és feladta a viadalt.

A július 26-ig tartó Touron ismét Froome-ot segíti. A brit kilenc szakasz után vezet, míg Porte a 144., több mint 44 perc hátránnyal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik