Kerékpár: Fetter Erik és Vas Kata Blanka az országos időfutambajnok

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 17:55
null
Fetter Erik volt a leggyorsabb a férfiak mezőnyében (Fotó: bringasport.hu)
A férfiaknál Fetter Erik, a nőknél Vas Kata Blanka győzött csütörtökön az országúti kerékpárosok debreceni időfutam országos bajnokságán – jelentette az MTI.

 

Az EOLO-Kometa 21 esztendős bringása, Fetter 19 másodperccel előzte meg a két éve bajnok Valter Attilát, aki az idei Giro d'Italián három napig az összetett élén állt. A harmadik helyet Pelikán János szerezte meg, a címvédő Peák Barnabás a hatodik időt tekerte a 38 kilométeres távon.

„Bíztam a jó eredményben, a Tour de Hongrie óta rengeteget dolgoztam érte, ez volt a fő cél, és nagyon jó érzés, hogy sikerült” – fogalmazott Fetter Erik az MTI-nek, kitérve rá, hogy csapata nagyon hitt benne és rengeteget segített a felkészülésében.

A vasárnapi ibrányi országos bajnokságra előretekintve úgy fogalmazott: a mezőnyverseny mindig „nagy lottó”, sosem tudni, hogyan alakul a viadal, kik kerülnek szökésbe. Szerinte ugyanakkor előnyt jelenthet számukra, hogy Dina Mártonnal ketten lesznek ott profi csapatukból.

„Ez elég jó ütőkártya” – mondta.

A nőknél sem a címvédő nyert, miután a tavaly első Benkó Barbarát a 19 kilométeren közel két perccel utasította maga mögé a három szakágban is jeleskedő, 19 esztendős Vas Kata Blanka.

„Nagyjából ez volt az elképzelésem, 45 km/órás átlaggal szerettem volna menni, és ez sikerült is” – hangsúlyozta Vas, aki kiemelte: örül a 30 fokos melegben és a tavalyinál kicsit nagyobb szélben elért átlagnak.

A vasárnapi mezőnyversenyben szeretné megvédeni a tavaly megszerzett címét, ugyanakkor izgalmas viadalra és sprintbefutóra számít – tette hozzá.

Vas a hónap eleje óta a női World Tour kilenc csapatának legerősebb soraként számon tartott SD Worx együttesét erősíti, ahol olyan társai vannak, mint az olimpiai bajnok, s az országúti mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt világbajnoki címvédő Anna van der Breggen, Chantal van den Broek-Blaak, aki 2017-ben volt vb-aranyérmes, illetve a 2019-es Európa-bajnok Amy Pieters.

Kiemelte: noha még nem tudott időt tölteni az új alakulatával, hiszen a tokiói olimpia hegyikerékpáros versenyére készül, az ötkarikás szerepléshez hasonlóan nagy motivációt jelent számára, hogy a csapat mezét viselheti.

KERÉKPÁR, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
IDŐFUTAM
Férfiak (38 km)
1. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 46:22.64 perc
2. Valter Attila (Groupama-FDJ) 46:42.04
3. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 47:03.61

Nők (19 km)
1. Vas Kata Blanka (SD Worx) 25:15.62 perc
2. Benkó Barbara (Maloja Pushbikers) 27:06.58
3. Jordán Dorka (Lotus Cycling Team) 27:17.28

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik