Kerékpár: elkerülik a nizzai terrorakció helyszínét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 19:34
A nizzai városvezetés döntése értelmében a július 14-i merénylet miatt a nyár közepéig semmilyen tömegrendezvényre nem kerül sor a tengerparti sétányon, a Promenade des Anglais-n. Ez érinti többek között a március elején esedékes Párizs–Nizza országúti kerékpáros viadalt is.

Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője a Nice-Matin című lapnak úgy nyilatkozott, hogy nem törölnek egyetlen eseményt sem, mert szükségük van rájuk, de a sétány helyett más helyszíneket javasolnak majd.

„Semmilyen nagy eseményt nem szervezünk a Promenade-ra. Július 14-ig biztosan nem. Azután majd meglátjuk” – mondta.

Az elmúlt években egyre több programra került sor a Cote d'Azur legnagyobb városában – ezek száma a városháza adatai szerint a 2008-as 500-ról évi 1500 körülire emelkedett –, s ezek jelentős mértékben járultak hozzá a szállodaipar működéséhez. A városba látogatók száma a terrorakció miatt az idén csökkent.

A tunéziai származású Mohamed Lahouaiej Bouhlel július 14-én egy bérelt hűtőkocsival két kilométer hosszan keresztülhajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijáték nézőseregén
Nizza tengerparti sétányán. A támadásban 86-an vesztették életüket és több mint 350-en sérültek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik