Kerékpár: elhalasztotta első ülését az Armstrong-bizottság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.21. 17:41
Havazás miatt keddről péntekre halasztották a Lance Armstrong országúti kerékpáros doppingbotrányát vizsgáló bizottság első ülését. A háromtagú testület azt hivatott kideríteni, hogy a nemzetközi szövetségből (UCI) bárkit terhel-e felelősség az ügy kapcsán.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.

A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerékpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben a UCI is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől, így a 2000-es sydneyi olimpián egyéni időfutamban nyert bronzérmétől is.

Az amerikai kerekes az Oprah Winfreynek adott interjújában, amely múlt hét végén került adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt.

Eközben – természetesen nem hivatalos minőségben – Martina Navratilova, a 18-szoros egyéni Grand Slam-győztes teniszező is véleményt formált az ügyben. Szerinte Lance Armstrong a „nagy egója" miatt tudott sokáig hazugságban élni.

Az 56 éves amerikai sportember elmondta: nem nézte meg az interjút, amit a kerékpáros adott a múlt héten, mert ő már korábban véleményt alkotott róla. Navratilova szerint önértékelési problémák következménye, ha valaki ilyen hosszú időn át hazudik, vehemensen tagadja a doppingolást, és beperli azokat, akik támadják.

A legendás teniszező soha, semmilyen sportágban, semmilyen szinten nem engedné versenyezni Armstrongot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik