Kerékpár: büntetés jár a kijelölt zónákon kívüli szemetelésért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 09:18
A tervek szerint időbüntetésre számíthatnak azok a kerékpárosok, akik a kijelölt zónákon kívül dobják el a szemetet a versenyek során. David Lappartient, a nemzetközi szövetség (UCI) elnöke azt mondta, valószínűleg már a következő évtől alkalmazni fogják ezt a szabályt.

„A természetben eldobni a szemetet teljesen elfogadhatatlan” – hangsúlyozta.

A sportág első számú vezetője szerint a környezetszennyezés az egyik olyan probléma, amivel a kerékpársportnak meg kell küzdenie. A másik kettő – amint azt szintén megemlítette – a doppingolás visszaszorítása és a versenyzők biztonságának szavatolása.

Az elnök úgy véli, a kisebb pénzbírságok és a megelőző intézkedések nem igazán hatékonyak, ezért „sokkal kényszerítőbb” szabályozásra van szükség.

„A jelenlegi helyzet nem tartható fenn” – szögezte le.

Lappartient felidézte, hogy a tavalyi Vuelta a Espana során egy alkalommal az andorrai miniszterelnökkel együtt követte a mezőnyt, amikor az egyik versenyző a zsebeiben lévő összes szemetet kihajigálta előttük, mire a miniszterelnök csodálkozva kérdezte, nem tilos-e ez.

„Sokan tesznek erőfeszítéseket, de nem mindenki” – folytatta.

Az UCI elnöke szeretné, ha a jövőben is megkapnák a szükséges engedélyeket az országúti versenyek rendezésére, ezért – egyéni vagy akár a csapatot is sújtó – időbüntetés bevezetését helyezte kilátásba a szabálysértőknek.

Az elképzelés a szövetség igazgatóságának januári ülésén kerül napirendre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik