NSO/MTI 2017.04.09 17:52 Frissítve: 2017.04.09 18:18

Kerékpár: bukott, mégis ő lett a Paris–Roubaix új királya

A belga, 2016-ban olimpiai bajnoki címet szerző Greg Van Avermaet nyerte meg a 115. Paris–Roubaix egynapos kerékpárversenyt. A 31 éves kerékpáros mögött a cseh Zdenek Stybar és a holland Sebastian Langeveld végzett.

Van Avermaet ünnepelhetett a végén (Fotó: AFP)

 

A 115. alkalommal megrendezett versenyen, melyet „Észak poklának” is neveznek, szokás szerint egy szökevénycsoportból került ki a győztes. Greg Van Avermaet – aki a verseny korábbi szakaszában bukott, így nagyjából negyven másodperces hátrányból kellett visszakapaszkodnia – két társával együtt ért a célt jelentő helyi Velodrome-ba, de annyira egymást figyelték, hogy két üldöző utolérte őket. Ettől megijedve a cseh Zdenek Stybar megindította a hajrát, azonban a riói mezőnyverseny aranyérmese szélárnyékból kibújva gyorsabbnak bizonyult a sprintben. Harmadikként a holland Sebastian Langeveld végzett.

A rendre a nagy esélyesek között számon tartott Van Avermaet először győzött a Paris–Roubaix-n, 2015-ből egy harmadik hely volt a legjobb eredménye. A másik favorit, a világbajnok szlovák Peter Sagan kétszer is az élen haladó szökevénycsoportban tekert, ám defekt miatt mindkétszer leszakadt onnan.

A 257 kilométeres versenyen, melyből 55 kilométert kellett macskaköveken tekerni, 5:41:07 órás idővel győzött Van Avermaet.

Ezen a viadalon fejezte be pályafutását a szintén belga Tom Boonen, aki a 13. helyen ért célba. A 36 éves világbajnok így nem lett egyedüli rekorder a Paris–Roubaix-n, ugyanis négy diadallal továbbra is holtversenyben éllovas honfitársával, Roger De Vlaeminckkel.

Van Avermaet egyébként rekordot is döntött: 45.204 kilométer per órás átlaggal ez lett minden idők leggyorsabb Paris–Roubaix-je.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER


A 115. PARIS-ROUBAIX VÉGEREDMÉNYE (257 KM)

1. Greg Van Avermaet (belga, BMC)  5:41:07 óra
2. Zdenek Stybar (cseh, Quick-Step Floors) azonos idővel
3. Sebastian Langeveld (holland, Cannondale-Drapac) a. i.
4. Jasper Stuyven (belga, Trek-Segafredo) a. i.
5. Gianni Moscon (olasz, Sky) a. i.
6. Arnaud Démare (francia, FDJ)  12 másodperc hátrány
7. André Greipel (német, Lotto Soudal) 12 mp. h.
8. Edward Theuns (belga, Trek-Segafredo) 12 mp. h.
9. Adrien Petit (francia, Direct Energie) 12 mp. h.
10. John Degenkolb (német, Trek-Segafredo) 12 mp. h.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.21 10:31:28

Kerékpár TÓTH ANITA

Még nagyobb hangsúlyt fektetne a pályakerékpározásra és szeretne kijutni az olimpiára.

2017.09.14 00:08:31

Kerékpár IGLÓI NAGY ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ebben az évben már csak elejtett szavakat lehet hallani Contador vélt vagy valóságos doppingügyeiről, nem elítélőleg, inkább csak a történeti hűség kedvéért. Ő a nép egyszerű gyermeke, a pintói kölyök, mai napig születési helyén él, példás a családi élete.

2017.08.18 12:56:59

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2017.07.09 12:24:47

Kerékpár BUCSKY PÉTER

Kevesebbet látni a versenyből, de magával ragadó a hangulat – helyszíni beszámoló képekkel.

2017.06.25 14:14:11

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.