Kerékpár: Budapesten startol a V4 nemzetközi verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 13:57
A Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeres szakasszal startol szombaton a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) 1.2 kiemelt minősítésű viadalának hét országból érkező mezőnye 12 órakor startol a Westend City Center nyugati főbejáratától, majd egyebek mellett Budakeszi, Telki, Zsámbék, Bicske, Zirc és Csesznek érintésével érkezik meg Pannonhalmára.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a kerékpárverseny célja, hogy a visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – idén 25 éves együttműködését közelebb hozza az emberekhez.

„Ha a négy ország gazdasági teljesítményét összeadjuk, akkor a világ tizenötödik legnagyobb gazdaságáról beszélünk” – jelentette ki Szabó László, majd kitért arra, hogy a V4-ek soha nem cselekedtek együtt annyit, mint az elmúlt két évben. Hangsúlyozta: „Az esemény olimpiai kvalifikációs viadal, melyet százezer euróval támogatunk.”

Beata Jaczewska, a Visegrádi Alap igazgatója úgy fogalmazott: a négy nemzet szerinte most jobban megérti egymást, mint korábban, ezért az elmúlt 25 évnél is hosszabb közös jövő áll a V4-ek előtt.

Törzsök Zsolt, a V4 kerékpárverseny magyarországi szakmai koordinátora arról beszélt, hogy a Budapest–Pannonhalma etapon hét ország 120 versenyzője vesz részt. A négy érintett államon kívül még Ausztriából, Ukrajnából és Spanyolországból érkeznek kerékpárosok, összesen kilenc professzionális gárda, két regionális, valamint további kilenc klubcsapat lesz ott a rajtnál.

„Lovassy Krisztián kivételével a teljes magyar élmezőny elindul a versenyen, amelynek összdíjazása nettó 1.1 millió forint” – tette hozzá, majd elmondta azt is, hogy a viadal nagykövetei a kétszeres Giro d'Italia győztes Gilberto Simoni, valamint a belga Nico Mattan lesznek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezők gondolnak a hobbikerékpárosokra is, akik számára pénteken 13 órától és szombaton 10 órától kétnapos színes biciklis közönségprogramot szerveznek a West End City Centernél.

A V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny következő szakaszait Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban rendezik, utóbbi helyszínen lesz az összetett eredményhirdetése.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik