Kerékpár: Armstrong vallomása segít a sportágnak - Contador

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.21. 10:53
Alberto Contador kétszeres Tour de France-győztes kerékpáros szerint segíthet a sportágnak az, hogy Lance Armstrong a múlt héten beismerte: a kilencvenes évek közepe óta többek között eritropoetinnel (EPO), vérátömlesztéssel és tesztoszteronnal doppingolt.
A spanyol bringás szerint Armstrong vallomása erősen hat a kerékpár megítélésre, de ő maga szeretné, ha ebből a pozitívumokat is észrevennék.„Talán lezárhatunk egy évtizedes fejezetet, és inkább ennek a csodálatos sportágnak a jelenére és a jövőjére összpontosíthatnánk. Tudom, sok minden hangzott el az Armstrong-interjúban, de igazából senkit sem lepett meg” – mondta az argentin Tour de San Luis hétfői rajtjára készülő Contador, aki 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben megnyerte a Francia körversenyt, ám utóbbi címétől doppingvétség miatt megfosztották.Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak a múlt héten először nyilatkozott arról, hogy a kilencvenes évek közepe óta doppingolt, noha korábban rendre tagadta az ellene felhozott vádakat. Az amerikai kerékpárost többek között hét Tour de France-elsőségtől és a sydneyi olimpia egyéni időfutamának bronzérmétől is megfosztották.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik