Kerékpár: a Tour-győztes Wiggins idén a Giróra koncentrál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.22. 15:03
Bradley Wiggins, a Tour de France kerékpáros körverseny tavalyi bajnoka idén az olasz körverseny, a Giro d'Italia megnyerésére koncentrál elsősorban.

„Ez új kihívás a számomra, ez az, ami most hajt. Azt hiszem, bizonyos szempontból nehezebb lesz a Girón nyernem, mint tavaly a Touron” – nyilatkozott a 32 éves sportoló, aki 2012-ben a londoni olimpián aranyérmet szerzett az egyéni időfutamban.

A korábban pályaversenyzőként kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kerekes elmondta, hogy az idei Tour de France-on csapattársát, a tavaly második Chris Froome-ot fogja segíteni.

A korábban pályaversenyzőként kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kerekes elmondta, hogy az idei Tour de France-on csapattársát, a tavaly második Chris Froome-ot fogja segíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik