Giro: „Froome nem tartozik a sportág legendái közé. El kell tiltani”

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 16:58
null
Chris Froome (középen) és Bernard Hinault (jobbra) a 2018-as Tour de France útvonalának bemutatásán (Fotó: AFP)
Bernard Hinault szerint a győztes Chris Froome-ot nem lett volna szabad engedni rajthoz állni a vasárnap zárult 101. Giro d'Italia országúti kerékpáros-körversenyen.

 

 

Pozitív tesztet produkált a Vuelta a Espanán, ezt a B-próba megerősítette. Így doppingolt, ezért el kell tiltani” – fogalmazott Hinault, aki 1980-ban, 1982-ben és 1985-ben megnyerte az olasz viadalt. A négyszeres Tour-győztes Froome sikerét ugyanis beárnyékolja a tény, hogy december közepén kiderült róla: pozitív doppingtesztet produkált a 2017-es Spanyol körversenyen. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag mégis eltiltják a Sky kerekesét, aki a Giro első brit győztese lett.

Hinault rámutatott, szerinte Froome-nak „soha nem lett volna szabad rajthoz állnia” a Girón, s úgy vélte, a brit kerekes neve „nem tartozik" a Giro győzteseinek listájához.

Miért kell ilyen hosszan várnunk az ítéletre, miközben a két olasz versenyző, akik ugyanazt követték el, sokkal gyorsabban megkapták büntetésüket?" – utalt Alessandro Petacchira és Diego Ulissire Hinault, aki a három Giro-sikere mellett a Tour de France-on ötször (1978, 1979, 1981, 1982, 1985), míg a Vuelta a Espanán kétszer (1978, 1983) diadalmaskodott. „Miért van Froome-nak ennyi ideje arra, hogy magyarázatot találjon? A Skynak ilyen sok pénze van?"

Hinault hozzátette: „Froome nem tartozik a sportág legendái közé”.

Froome a sikerével történelmi triplázást hajtott végre: a tavalyi Tour és Vuelta megnyerése után diadalmaskodott az olasz háromhetes viadalon. Márpedig amióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, a múlt hétig senkinek nem sikerült egymás után mindhárom körversenyen győznie.

Két olyan kerekes van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint – akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro és a Tour – egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972–1973-ban sorozatban négyszer, míg Hinault 1982–1983-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik