Giro d'Italia: Valter a kilencedik, holtverseny az összetett élén

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 17:29
null
Holtverseny az élen – az utolsó etap előtt (Fotó: AFP)
Valter Attila kilencedik lett a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 20. szakaszán, amelyet Tao Geoghegan Hart nyert meg nagy csatában, összetettben pedig Jai Hindley állt az élre a britével azonos idővel.

 

Az Alba és Sestriere közötti módosított szakasz várt szombaton a mezőnyre, amely az eredeti tervekkel ellentétben nem tekert át Franciaországba, ami azt is jelentette, hogy három hegy kikerült a királyetapból. Franciaországban ugyanis szigorították a járványügyi előírásokat, emiatt az ottani hatóságok visszavonták az engedélyt a mezőny áthaladásától.

Ezzel az útvonalból kikerült a 2744 méter magas Colle dell'Agnello határhágó, illetve Franciaországban a Col d'Izoard és a Montgenevre, helyette viszont a versenyzőknek háromszor kellett feltekerniük Sestriere-be. A változtatások nyomán a 198 helyett 190 kilométeres szakasz szintkülönbsége 5300 méterről 3500-ra csökkent.

A nap elején nagy, 21 fős szökés alakult ki, benne a ciklámen trikós Arnaud Démare-ral. A francia bringás az első részhajrá megnyerésével biztosította elsőségét a sprinterek pontversenyében, amennyiben vasárnap célba ér Milánóban.

Az utolsó előtti szakasznak úgy vágtak neki a kerékpárosok, hogy hárman álltak rendkívül közel összetettben: a rózsaszín trikós holland Wilco Kelderman (Sunweb) előnye 12 másodperc volt csapattársa, az ausztrál Jai Hindley és 15 Tao Geoghegan Hart (Ineos Grenadiers) előtt.

A brit sora már az első mászáskor megkezdte a fárasztást, a második felfelé menetben viszont szétszaggatta az esélyesek csoportját a magas tempó, a kiválóan tekerő Valter Attila is lemaradt kissé. Harminc kilométerrel a cél előtt Kelderman megúszott, Geoghegan Hartot – akárcsak csütörtökön a Stelvión – Rohan Dennis segítette, és csak Hindley tudott velük tartani.

Hármasuk sorra gyűjtötte be a szökevénycsoport tagjait és távolodott Kelderman csoportjától, amelyben ott tekert Valter is. Az emelkedő utolsó megmászásának elején az utolsó szökevényeket is befogták Hindley-ék, Keldermanék hátránya másfél perc volt ekkor, ám a hegyen olvadni kezdett a különbség.

A korábbi rózsaszín trikós, az összetettben ötödik portugál Joao Almeida négy kilométernél megindult, itt robbant szét Keldermanék sora, Valter is egyedül maradt. Elöl Hindley négyszer próbálta lerázni riválisát, ám Geoghegan Hart minden támadást visszavert, kétszáz méterrel a cél előtt indította a sprintjét, és egy kerékpárhosszal megnyerte a szakaszt.

Card

A brit a Piancavallo után másodszor nyert etapot, az összetettben pedig – az időjóváírások nyomán – azonos idővel áll a záró időfutam előtt a rózsaszín trikót átvevő Hindley-vel. Az Ineos Grenadiers pedig már a hatodik szakaszt nyerte meg az idei olasz körversenyen úgy, hogy korán elvesztette kapitányát, Geraint Thomast, ráadásul karnyújtásnyi közelségbe került a gárda számára az összetett siker. Kelderman 1:35 percet kapott, így hátránya 1:32 perc a vasárnapi zárás előtt.

A pályafutása első Grand Tour-viadalán szereplő Valter Attila remek teljesítményt nyújtva kilencedik lett 1:48 perc hátránnyal, ez az eddigi legjobb helyezése az olasz körversenyen. Összetettben a CCC 22 éves magyar bringása két helyet előrelépve a 27.

Card

GIRO D'ITALIA
20. szakasz, Alba–Sestriere, 190 km (hegyi befutó)
1. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 4:52:45 óra
2. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) azonos idővel
3. Rohan Dennis (ausztrál, Ineos Grenadiers) 25 mp h.
4. Joao Almeida (portugál, Deceuninck–Quick-Step) 1:01 p h.
...7. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 1:35 p h.
8. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) a. i.
9. Valter Attila (CCC) 1:48 p h.
...11. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 2:02 p h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Hindley 85:22:07 óra
2. Geoghegan Hart a. i.
3. Kelderman 1:32 p h.
4. Bilbao 2:51 p h.
5. Almeida 3:14 p h.
...27. Valter 1:29:32 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik