Giro d'Italia: helikopter okozott súlyos balesetet

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 12:37
null
Luca Wackermann-nak fel kellett adnia a Girót (Fotó: Getty Images)
Egy helikopter okozta léghullám miatt a pályára került akadályban bukott és szenvedett súlyos sérüléseket a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi negyedik szakaszán a Vini Zabu-KTM csapat két versenyzője.

Az idei viadal utolsó szicíliai, Catania és Villafranca Tirrena közötti etapjának befutójánál a pályát szegélyező kordon egy darabját tolta be az útra a helikopter kavarta nagy erejű léghullám, Luca Wackermann és Etienne van Empel balesetét okozva.

Az incidensben Wackermann járt rosszabbul, őt a helyszínről kórházba kellett szállítani és biztosan nem folytathatja a viadalt. Csapata tájékoztatása szerint a 28 éves olasz kerekes agyrázkódást szenvedett, az orrcsontja több helyen eltört, az arcán, az állán, a jobb térdében komoly zúzódások keletkeztek, és elképzelhető, hogy hátában is tört el csont az esés nyomán.

A Vini Zabu-KTM közleményében azt is jelezte, hogy a felelősökre nézve súlyos következményekkel kell járnia a hibának.

A 103. Giro d'Italia mezőnye – benne az összetett 40. helyén álló Valter Attilával – szerdán a Mileto és Camigliatello Silano közötti 225 kilométeres szakasszal folytatja a versengést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik