Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Mark Cavendish nyerte a párizsi befutót, Contadoré a sárga trikó
A Team Columbia versenyzője, Mark Cavendish nyerte meg a 2009-es Tour de France utolsó, 21. szakaszát. A brit kerékpáros az utolsó métereken lépett meg a mezőnytől, és hatodik szakaszgyőzelmét szerezte az idei Francia körversenyen. Az összetett állása nem változott, az astanás Alberto Contadoré maradt a sárga trikó.

Fotó: Reuters
A sárga trikós Contador Armstronggal (balra) is koccintott
A 164 kilométeres táv végig sík terepen vezetett keresztül, és a versenyzők a francia fővárosban letekert tíz kör után érték el a célt, a Champs-Élysées-t. Egyedül a legjobb sprinternek járó zöld trikó sorsa volt még kérdéses, így várható volt, hogy a két gyorsasági hajrá és a befutó tartogat majd némi izgalmat – ezeket leszámítva nagy akciókra már nem számíthattunk.
Az Astana versenyzői a hagyományoknak megfelelően pezsgőzéssel múlatták az időt, Lance Armstrong számára bizonyára szokatlan, hogy nem ő koccint sárga trikóban a többiekkel…
35 kilométerrel a befutó előtt egy hét kerékpárosból álló csapat több mint félperces előnyre tett szert a többiekkel szemben, de az utolsó kilométerekre az előny teljesen elolvadt, a mezőny együtt vághatott neki a befutónak.
A szakaszt végül a Team Columbia versenyzője, Mark Cavendish nyerte meg (a brit nagy segítséget kapott csapattársától, Mark Renshaw-tól), így megszerezte hatodik szakaszgyőzelmét az idei Francia körversenyen. A legjobb sprinternek járó zöld trikó ennek ellenére a norvég Thor Hushovd birtokában maradt.
Az összetett állása nem változott, Alberto Contador nyerte meg a 2009-es Tour de France-t, a spanyol mögött a luxemburgi Andy Schleck és a hétszeres bajnok amerikai Lance Armstrong végzett. A spanyol kerekes 2007 után másodszor végzett az élen a Francia körversenyen.
A legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikó az olasz Franco Pellizottié, a legjobb huszonöt éven aluli versenyzőt megillető fehér trikó pedig Andy Schlecké maradt.
TOUR DE FRANCE 2009
| 1. Mark Cavendish (brit, Columbia) | 4:02.18 ó |
| 2. Mark Renshaw (ausztrál, Columbia) | azonos idővel |
| 3. Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) | a. i. |
| Az összetettben: 1. (sárga trikóban) Alberto Contador (spanyol, Astana) 85:48:35 ó 2. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 4:11 perc hátrány, 3. Lance Armstrong (amerikai, Astana) 5:24 perc hátrány |
| A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Thor Hushovd (norvég, Cervelo Test Team) 280 pont , 2. Mark Cavendish (brit, Columbia) 270, 3. Gerald Ciolek (német, Milram) 172 |
| A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Franco Pellizotti (olasz, Liquigas) 210, 2. Egoi Martinez de Esteban (spanyol, Euskaltel) 135, 3. Alberto Contador 126 |
| A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Andy Schleck 85:52:46 ó, 2. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 3:24 perc hátrány , 3. Roman Kreuziger (cseh, Liquigas) 10:05 perc h. |



