Kajak-kenu: rendhagyó válogatási elvek a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 18:12
Hüttner Csaba szövetségi kapitány csütörtökön kihirdette a férfi kajak négyesek rendhagyó válogatási elveit.

A magyar szövetség (MKKSZ) beszámolója szerint idén már a férfi kajak szakágban sem lesz külön válogató a négyeseknek, a szövetségi kapitány az egyesek 400 méteres és a párosok 500 méteres eredményei alapján állítja össze a csapathajót.

A cél, hogy már a szezon elején körvonalazódjon egy olyan egység, amelyik hónapokon át együtt tud készülni a szezon legfontosabb versenyére, az augusztus végi világbajnokságra.

„Tavaly egyértelműen kiderült, hogy változtatni kell a négyes válogatási elvein, mert csak azok a nemzetek tudtak jól szerepelni 500 méteren a világbajnokságon, amelyek már év elejétől ugyanazt az egységet menedzselték” – mondja Hüttner, aki ebből kiindulva arra törekszik, hogy a magyar hajó is lehetőleg már a versenyszezon elejére összeálljon.

Az MKKSZ szakmai csapata áprilisban négyes tesztnapokat szervez Szolnokon azoknak, akik a tavalyi eredményeik, illetve a felkészülés alatt mutatott formájuk alapján szóba jöhetnek az 500 méteres négyes összeállításakor.

Hüttner hozzátette, a tesztnapokon minél több lehetséges összetételben kipróbálják majd az egységeket, hogy minden érdekelt számára egyértelműek legyenek az erőviszonyok.

A világkupát megelőző tájékoztatóversenyen egyesben, illetve 500 méteren párosban kell jól szerepelniük azoknak, akik K–4 500 méteren akarnak versenyezni az idén.

„A szakmai igazgatóval kidolgozott ötletünk alapján K–1 400 méteren rendezünk versenyt, mert időben ez a szám felel meg legjobban az 500 négyesnek. A tájékoztatón elért egyes- és pároseredmények alapján két-két négyest állítunk majd össze, és mind a négy egység versenyezni fog valamelyik világkupán” – magyarázta a szövetségi kapitány.

Mint kifejtette, amelyik hajó a legjobban teljesít, az indulhat az Európa-bajnokságon, és ha ott megfelelő eredményt ér el, akkor a világbajnokságon is. A kontinensviadal után csak akkor változtatnak a négyes összetételén, ha gyengén szerepel a magyar egység, vagy valamelyik tagjának formahanyatlása indokolja a cserét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik