Kajak-kenu: megtartották az UTE vízitelepének keresztelőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 16:48
null
Fábián László ötven évét töltötte el a vízitelepen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Címkék
A jövőben a magyar kajak-kenu sport első olimpiai bajnokainak, az 1956-os melbourne-i játékokon a kajakpárosok 10 ezer méteres versenyében győztes Urányi Jánosnak és Fábián Lászlónak a nevét viseli az UTE víztelepe.

 


Az újpesti klub és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által közösen szervezett hétfői névadó ünnepségen megjelent Urányi János családja, valamint Fábián László, akit felesége, Rozsnyói Katalin mesteredző kísért el, továbbá az UTE és sportág korábbi és jelenlegi versenyzői, vezetői.

Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztályának vezetője emlékeztetett arra, hogy a tavalyi árvíz után sokan támogatták a létesítmény megújulását: a IV. kerületi önkormányzat 20 millió, a MOB és a szövetség 30 millió, a klub pedig 10 millió forinttal járult hozzá ahhoz, hogy méltó körülmények között készülhessenek versenyzőik és színvonalas létesítmény viselhesse az egykori klasszisok nevét.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottsága főtitkára, a klub olimpiai bajnok kardvívója kiemelte azt az összefogást, amely révén megújult a vízitelep, egyúttal további támogatást ígért, mivel - mint mondta - van még tenni való.

Storcz Botond olimpiai bajnok kajakos, a felnőtt válogatott vezetőedzője visszaemlékezett arra a napra, amikor 1982-ben Fábián László irányításával elkezdte a kajakozást a telepen, amelyen az úszóház már akkor is a tragikusan fiatalon, 40 éves korában elhunyt Urányi János nevét viselte. Storcz elmondta, büszke arra, hogy ilyen szellemiségű telepen nőtt fel és olyan legendás kajakos tanítványa lehetett, mint Fábián László, azaz Öcsi bácsi.

„Ide jártam ötven éven keresztül, rengeteg emlék fűz ide, jó és rossz is – mondta Fábián László, aki arról is beszélt, hogy megöregedni nem jó. – A telepet sajnos ma már nem tudom bejárni, kerekesszékhez vagyok kötve, így csak oda tudok eljutni, ahova eltolnak."

Az ünnepség végén, Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Storcz Botond és Szabó Bence, a telepet körülvevő kőfal Duna-parti oldalán leleplezte a sportág első magyar olimpiai bajnokaira emlékeztető emléktáblát, melyen a létesítmény új neve látható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik