Kajak-kenu: „Megbántottam Katit”; Janics „belengette” visszavonulását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 09:49
Miután leállt a hajójuk, a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa egység csak kilencedik helyen végzett a női kajak kettesek szegedi első világbajnoki válogatóversenyén. A verseny után a háromszoros olimpiai bajnok Janics magára vállalta a felelősséget a váratlan eredmény miatt.

„Túl sokat vártam magamtól. Nem mértem fel reálisan, hogy mit is jelent a hét-nyolc hónapos kihagyás. Rágörcsöltem a hétvégére, ami számomra teljesen új érzés, most értettem meg, mit élnek át az egy-egy versenyen végig stresszel küzdő versenyzők. Becsülöm őket, hogy ilyen állapotban tudnak kajakozni” – mondta a Nemzeti Sportnak a gerincműtétje után visszatérő Douchev-Janics Natasa, aki egyesben ötszáz méteren nyolcadik lett, a párosversenyük Kovács Katalinnal pedig kurtán-furcsán ért véget.

„Tegyük tisztába a dolgot: nem a Kovács, Douchev-Janics páros állt le, hanem csak én. Miattam történt, és vállalom érte a felelősséget. Kati nem az a versenyző, aki feladna egy versenyt. Rám sem volt jellemző, nem tudom az okát, miért történt ez meg épp most velem. Nem túl szerencsés, hogy párosban esett meg… Talán az elmúlt időszak kudarcainak lett ez a roppant kellemetlen következménye. De nem szeretnék erről többet beszélni, Katival leültünk, megbeszéltük. Fantasztikus ember!” – mondta Janics, aki a DIGI Sportnak hozzátette: „Sajnálni fogom ezt a napot, megbántottam Katit.”

„A következő válogatóig hátralévő hat hetet még mindenképp végigcsinálom, de vérmes reményeim nincsenek – mondta lapunknak a 32 éves versenyző. – Megpróbálok a gyorsaságomon javítani, de jelenleg a kajakozás minden eleméből hiányzik nálam valami…”

„Épp Katival beszéltünk arról, milyen megnyugtató, jó érzés, hogy úgy adhatjuk át a stafétát a fiataloknak, hogy sikerült felépítenünk valamit, amire ők támaszkodhatnak. Így megnyugodva fejezhetem be a pályafutásomat” – „lengette be” visszavonulását Janics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik