Kajak-kenu: Kozák Danuta ősztől tervezi a visszatérést

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2017.02.03. 12:44
null
Több sportoló példája is megmutatta, hogy szülés után is vissza lehet térni a csúcsra – Kozák Danuta is erre törekszik<br />(Fotó: UTE-sajtó)
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta rendhagyó felkészülésbe kezdett, amelynek része a babaszoba kifestése, és amelynek végén élete legkülönösebb versenye vár az ötszörös olimpiai bajnok kajakos klasszisra. Utána pedig a tokiói olimpia.

 

– Hogy van?
– Jól, köszönöm szépen! Pontosabban a baba és én is jól érezzük magunkat – mondta mosolyogva az anyai örömök előtt álló ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki ezt a szezont kihagyja; egyesülete, az Újpesti TE évnyitó sajtótájékoztatóján a tokiói csapat tagjaként vett részt. – Másfajta stressz jelent meg az életemben, de igyekszem mentesíteni magam tőle, és nyugodt maradni.

– Az edzéssel teljesen leállt?
– Nem álltam le, bár most már nem a mennyiségen és a minőségen van a hangsúly. Teljesen azonban nem engedhetem el magam, mert szeretnék a lehető legkevesebbet kihagyni. Szeptemberre, amikor terveim szerint elkezdem a felkészülést 2018-ra, szeretnék minél jobb formában lenni. Ideális lenne, ha az újrakezdésre nem kerülnék túl nagy hátrányba a vetélytársaimhoz képest.

ANYAI ÖRÖMÖK
Az elmúlt időszakban két magyar kajakos hölgy is remekül tért vissza: Douchev-Janics Natasa és Fazekas-Zur Krisztina is olimpiai dobogóra tudott állni anyukaként. Douchev-Janics kislánya, Milana 2011 szeptemberében született, s a háromszoros olimpiai bajnok egy hónappal később már munkába állt, majd a 2012-es londoni játékokon K–2 500 méteren ezüst-, K–1 200 méteren bronzérmet szerzett. Fazekas-Zur kisfia, Noah 2014 júniusában jött világra, anyukája tavaly Rióban K–4 500 méteren aranyérmet ünnepelhetett.
– Kismamaként is szigorú önmagával szemben, nem sok pihenőt engedélyez...
– Ha minden jól megy, két héttel a szülés előtt állok csak le – persze annak a mozgásnak már nem sok köze lesz az élsporthoz. Vízre szállást ebben a szezonban már nem tervezek, mire az időjárás lehetővé tenné, már elég nagy lesz a pocakom – így pedig már nem merném vállalni az evezést. Aztán ha hamar regenerálódom, szeptembertől már jó lenne kellő mennyiségű és megfelelő minőségű munkát végezni. Onnantól újabb olimpiai ciklusban gondolkodom, és már a tokiói játékokra készülök. Több sportoló példája is megmutatta, hogy szülés után is vissza lehet térni a csúcsra – én is erre törekszem.

– Addig is nehéz magára parancsolnia, és megállnia, hogy a munkában ne lépjen túl egy határt?
– Néha vissza kell fognom magam, néha meg noszogatni. Az első három hónapban, amikor rosszulléttel küszködtem, nem esett mindig jól edzeni, de az is előfordult, hogy a munka lendített túl egy-egy rosszabb perióduson, és az edzéstől éreztem jobban magam. Egyébként nem okozott gondot az önkorlátozás, amikor kiderült – és szerencsére elég korán megtudtam –, hogy várandós vagyok. Gyorsan váltottam, nem szerettem volna kockáztatni.

– Milyen jellegű munkát végez?
– Tulajdonképpen mindenfélét, amit ilyenkor, a téli alapozáskor szokás. A súlyzós kondi például ugyanúgy benne van a programban, mint rendesen, persze sokkal kisebb súllyal. Emellett több gyakorlatot pulzusmérővel végzek, hogy minél inkább kontroll alatt tudjam tartani a szervezetemet. Nincs szigorúan előírt edzéstervem, próbálok befelé, az érzéseimre figyelni, és természetesen mindent az orvosokkal, edzőkkel egyeztetve teszek, hogy olyat, amivel árthatok a babának vagy magamnak, még véletlenül se csináljak.

– Kikérte az anyukaszerepben rutinosnak számító kolléganői véleményét?
– Mindhárom kajakos leányzótól, Kovács Katitól, Janics Natasától és Fazekas-Zur Krisztától is kértem tanácsot. Kérdezgettem őket, hogyan és meddig edzettek, érdekelt, ők mikor hagyták abba a munkát, és mikor kezdtek újra kajakozni.

– Van bevált recept?
– Nincs. Arra jutottam, hogy mindenki másképp csinálja. Azt hiszem, ez is hasonló, mint a terhesség – minden nőé más. Nincs mit tenni, ebben is meg kell találnom a saját utamat.

– Mikorra várja a gyermekét?
– Június végére.

– Megtudhatunk róla mást is?
– Hadd tartsam meg őt még kicsit magamnak! Ígérem, idővel nyitottabb leszek a kérdésben, de addig kérnék egy kis türelmet.

– Ha a szezonban a vízen nem is, civilben láthatjuk olykor?
– Egyébként sem szeretek sokat szerepelni, így nem jelent nagy változást, hogy esetleg kevesebbet lehet majd hallani rólam a következő időszakban. Nekem most az a legfontosabb, hogy nyugodtan készülődjek az én külön versenyemre, a szülésre. Ahogyan mindig, megpróbálok a legjobb tudásom szerint felkészülni. De azért egy-egy rendezvényen ott leszek.

– Egyik olimpiát megelőző – lapunknak adott – interjújában elárulta: új hobbija a festés, örömmel díszítgeti otthonukat saját kezűleg. Alakul már a gyerekszoba?
– Még nem kezdtem hozzá a festegetéséhez, de már gondolkodom rajta, hogy nekiállok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik